Európa próbál visszatérni a régi kerékvágásba

Spanyolország már a turistákat várja, angol beach-érzés, olasz uszodanyitás.

Július 1-től eltörlik Spanyolországban a külföldről érkezők számára kötelező kéthetes karantént, amit május 15-én vezettek be. Az ország tehát ismét megnyílik a turisták előtt. A tengerpartok és a szigetek strandjai már hétfőn megteltek a nyári melegben.

A britek is a hétvégi melegben erősen figyelmen kívül hagyták a kötelező távolságtartás. A helyi rendőrség emiatt figyelmeztetést adott ki közösségi felületein a dél-angliai strandokra.

Eközben Skócia, Wales és Észak-Írország fövenyei - ahol még érvényben vannak a korlátozások - teljesen kihaltak maradtak a verőfényes időben is.

Boris Johnson brit kormányfő, szokásos napi sajtótájékoztatóján bejelentette; a további enyhítések jegyében, június 1-től a szabadtéri piacok és autókereskedések, "a hónap közepétől pedig - szándéka szerint - a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, a kis üzletektől a nagyáruházakig újranyithatnak az Egyesült Királyságban." Olaszországban hétfőn megnyithattak a konditermek és az uszodák - szigorú higiéniai szabályok betartása mellett. Szakértők szerint még legalább egy hét, míg kiderül, a két hete megkezdett enyhítések következtében elindul-e a járvány második hulláma. 

Forrás: Euronews


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.