Futófesztivállá alakul át hétvégén a főváros

Esély sincs arra, hogy a futóverseny helyszínén bárki is bárhová időben odaérjen. Itt a pontos menetrend, hogy meg tudja szervezni saját menekülő útvonalát, ha nem nevezett be az idei versenyre.

Mint az előzetes nevezések alapján beszámoltak róla a szervezők, az előnevezettek száma elérte a 17 ezret, így mintegy 18 ezer résztvevőt várnak a hétvégén sorra kerülő kétnapos 37. Spar Budapest Maraton Futófesztiválra.

 

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója elmondta, hogy 89 országból érkeznek indulók, újra nagy számban jönnek angol és francia futók. Magyarországról mintegy 830 településről neveztek.
Szombaton és vasárnap összesen 15 féle távot teljesíthetnek a résztvevők. Az első napon 9 órakor kezdődik a 10 kilométeres verseny, majd következik az 5 km-es Riska minimaraton, a Spar 10+5 km futás, aztán a 4x2 km-es Hervis-váltó, délután pedig jön a Fodisz esélyegyenlőségi futam, a Nestlé családi futás (1 km), a Flora maratonka (2,3 km), a gyaloglás, valamint a 14+5 és a 14+10 km.
Vasárnap 9 órakor vágnak neki a futók a klasszikus 42,5 kilométeres távnak, melynek útvonala a Duna két partján halad végig. A maratont párban és váltóban is lehet teljesíteni. Ezen a napon kerül sor a 30 km-es futásra, aztán a 14, a 14+5 és a 14+10 km-es távra.
A rajt és a cél ezúttal is az ELTE lágymányosi campusánál lesz.
Az eseményen 13 ezer banánnal, 80 ezer liter vízzel, 20 ezer darab csokoládéval és 280 kg szőlőcukorral frissítik a futókat.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.