Hévízen imádják a kerékpárosokat

Egy KSH felmérés eredményéből kitűnik, a magyar átlag tévesen, sokkal egészségesebbnek gondolja saját életmódját, mint amennyire az valóban igaz. A rendszeres sport szervezetünk számára elengedhetetlen, jól tudják ezt Hévízen is. A termálváros a HeBi névre hallgató helyi kerékpár-rendszer kiépítésével szeretne tenni a mindennapi mozgásért, így kívánják megnyerni a lakosság kedvét az életvitelszerű biciklizésre.

Európai hagyomány

Európában – különösen a nyugati felén – egyre népszerűbb a biciklizés. A kerékpárral való közlekedés terjedt el, nem pedig a sportágként való alkalmazása. Nyugat-Európában egyáltalán nem ritka, hogy a tanulók az iskolába, a dolgozók a munkahelyre, az aranykorúak a közértbe biciklivel járnak. Fontos ez mind a mozogni vágyóknak, mind mindenki másnak, hiszen mindamellett, hogy kevésbé szennyezik a természetet, a saját egészségünket is javítja egy napi kerékpározás. Ebben Hollandia élen jár, de Németországban is divat lett a kerékpározás, városi keretek közt. A Nyugat-balatoni kisváros Budapesttel és Esztergommal karöltve, Magyarországon harmadmagukkal mondhatja el magáról, hogy Amsterdamot meghazudtoló zöld gondolkodásmóddal újított.

A HeBi célja – rutinszerű sportolás megteremtése

A projekt összköltsége 237.900 euró, melyből 95% Európai Uniós strukturális alap forrásfinanszírozás. Ez azt jelenti, hogy a beruházás 95%-át az EU, 5%-át a pályázó fizette.

Horvátországgal közös pályázat

A Kerékpáros Oázis névre hallgató megnyert pályázat keretében, jelentős a Horvátországgal tartott kooperáció – derül ki egy 2014 augusztusában megírt hévízi önkormányzati jelentésből. A horvátok, mivel újoncok az Európai Unió intézményében, előnyt élveznek az EU pályázatok lehívásában, tekintettel továbbá arra is, hogy rengeteg a fejleszteni való infrastruktúra. Hévíz és Horvátország kapcsolata erre a szakmaiságra épül, illetve arra, hogy Kapronca is megpróbálja közösségi közlekedését fejleszteni, déli szomszédainknak elsősorban erre hasznos a kerékpáros rendszer. Hévízen ennek turisztikai jelentősége van, alapvetően az, hogy az ember a dokkolók – kerékpár leadásra és felvételre kialakított helyek - közötti fél órában el tudjanak jutni a turisztikailag frekventált helyekre. Például a belvárosból Egregyre, és vissza.

Célpont a lakosság

A sikeres bevezetés kapcsán Hévíz már tervezi a folytatást, a jelenlegi rendszert szeretnék bővíteni és nyitni a lakossági felhasználók irányába. A felhasználást úgy terjesztenék ki, hogy abban a városlakók igényeit tartanák elsődlegesen szem előtt. Tehát, hogy a lakóhelyekről gyorsabban, könnyeben elérhetők legyenek az intézmények, munkahelyek. - fejtette ki álláspontját az alpolgármester.

Tudatos, sportos irány

Tudvalevő, hogy az aktív turizmus iránya egyértelműen az egészségtudatos életvitel, melynek része a kerékpáros közlekedés. Ezért érzi a hévízi menedzsment mind kifizetődő, mind egészség-orientált megoldásnak a biciklizésre ösztönzést.

A tesztidőszak sikeres volt

Kepli József alpolgármester véleménye szerint a tavaly nyár végén záruló kritikus tesztidőszakban a város kerékpár-kölcsönzési rendszere a pár kisebb műszaki gikszert leszámítva, bőven megállta a helyét. A jelentésnek megfelelően a HeBi nem pusztán zökkenőmentesen, de hasznosan is működik, eddig rengeteg turista vette igénybe a bicikliket. A kerékpárokat túlnyomó részt német látogatók használják, havi szinten átlagosan a HeBi 1650 bérlőt számlált a tesztidőszak végén. Kepli reménykedik, hogy a városi bringa lehetőségeit a vakációzók mellett a hévíziek is kihasználják majd – állt a tesztidőszak után készített önkormányzati jelentésben.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.