Rég volt ilyen erős év a légi utasforgalomban

Nőtt a légi áru- és utasforgalom 2015-ben az előző évihez képest, ugyanakkor az áruszállítás piacának növekedése lassulást mutat - derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 2,2 százalékkal haladja meg a 2014-es szintet, míg egy évvel korábban a bővülés üteme az árufuvarozásban 5 százalék volt. Ennek okaként a IATA az európai és az ázsia-óceániai térség rossz teljesítményét jelölte meg. A járatok átlagosan 44,1 százalékos töltöttséggel üzemeltek, az ágazat bevétele 67 milliárd dollár volt és 2016-ban is 50 milliárd dollár körüli bevételre számítanak.

Az elmúlt évben a legnagyobb mértékben az észak-amerikai piac nőtt, 1,2 százalékkal, míg Afrikában 8,4 százalékkal csökkent a szektor teljesítménye.

Az utasforgalom ezzel szemben 2010 óta a legerősebb évét teljesítette: az utasforgalom 6,5 százalékkal nőtt 2014-hez képest, köszönhetően egyebek mellett az alacsonyabb jegyáraknak.

A járatok töltöttsége rekord nagyságú, 80,3 százalék volt, 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A világ régiói közül a legnagyobb mértékben a közel-keleti cégek nőttek, 10,5 százalékos bővülést jelentettek a térségből. Dél-Amerikában 9,3, Ázsia-Óceániában 8,2, Európában 5, Észak-Amerikában 3,2, Afrikban 3 százalékos bővülést mértek.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.