Repüljetek többen együtt, ajándékot kaptok

A Mikulás, melyet Hollandiában Sinterklaasje-nak, azaz szent Miklósnak becéznek, nem csak a gyerekeknek, hanem a KLM törzsutasainak és a velük együtt utazó családtagoknak, üzleti partnereknek is ajándékot hozott.

Sőt, ez az akció nem korlátozódott csak a Sinterklaaasje december 6-i ünnepségére, hanem a karácsonyra és újévre is érvényes. A helyfoglaláskor az KLM-törzsutasok bemondhatják a velük együtt utazó családtagjaik, barátjuk, ismerősük pontos nevét, valamint azt, hogy a választható ajándékok (parfüm, csokoládé, egy üveg pezsgő vagy egy kényelmesebb ülés) közül melyiket szeretnék, és repülés közben a szolgálatot teljesítő légiutas-kísérők egyike átadja az ajándékot egy kísérőlevéllel, melyből a címzett megtudja, hogy ezt a KLM igazgatósága küldte a részére a Mikulásünnep kapcsán.

Az ajándékok összeállítását, csomagolását és díszítését a KLM Sky Chefs – a KLM-et bel- és külföldön is kiszolgáló holland cég catering szervize – végzi, és az egyéb fedélzeti ellátmánnyal együtt kerül a gépre indulás előtt 45 perccel. Ezért van kötve az ajándékakció a helyfoglalás idejéhez, mert a becsekkolás után erre már nem lenne elég az idő. A választék bizonyos desztinációkban egy kicsit szűkül, illetve módosul. Tekintettel arra, hogy a mohamedán, illetve hindu országokba szeszes italt nem lehet bevinni, így ezeken a járatokon a pezsgő helyett bonbont kínálnak, mely szintén nem tartalmazhat alkoholt. Más vonalakon viszont nem lehet a fedélzetre adni (Algír, Kairó, távol-keleti országok) mákkal beszórt briósokat. Érdekes volt az előzetes közvélemény-kutatás eredménye, melyben az igazgatóság azt szerette volna megtudni, hogy egyáltalán mi legyen az a fedélzeti figyelmesség, amelynek örülnének az utasok. Az eredeti tervek szerint jellegzetes holland csipkés fejdíszek, festett írószertartónak kialakított, kisméretű facipők, népi hímzett terítők, gyöngyök lettek volna az italok mellett a kínálatban, de ezeket szép sorban kibuktatták a szavazók, és így maradtak az italok, csokoládék, valamint a kényelmesebb ülés, mint a KLM-ajándékok.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.