A Múzeumkertbe költöznek Afrika kincsei

Nyugat-Afrika kincsei, különös tekintettel az évszázados múltú zenei- és tánchagyományok mutatkoznak be az ingyenes PONT Fesztiválon október 14-én, szombaton a Múzeumkertben.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló, egésznapos PONT Fesztivál 2017 óta hozza el Budapestre a világ csodáit, az UNESCO által szellemi kulturális örökségként jegyzett kincseket.

Az érdeklődők legutóbb, 2021-ben, a magyar hagyományok bemutatása mellett Grúzia és Örményország kultúrájában mélyülhettek el.

A szervezők közleményükben kiemelik, hogy az egykori, hatalmas Mali Birodalom öröksége a nyugat-afrikai országok zenéjében ma is fellelhető. Ez nemcsak a fennmaradt feljegyzéseknek, hanem a mali kasztrendszernek is köszönhető, amelynek nyomai máig tetten érhetőek, és aminek következtében a legfontosabb zenészdinasztiák története a 13. századig visszakövethető. De nemcsak a zenei hagyomány nyúlik vissza a messzi múltba, hanem a látványos és dinamikus tánclépések is élő kommunikációt jelentenek az ősökkel és a felsőbb erőkkel - fogalmaznak a közleményben.

A nap zenés felvonulással indul a Mikszáth térről a djembék ritmusára, majd a Ballet Camara workshopjain az érdeklődők elsajátíthatnak néhány alapritmust és -lépést is. Az eseményre ellátogatók készíthetnek sokszínű maszkokat, hangszereket, valamint közelebbről megismerkedhetik a térség vibrálóan színes tradicionális ékszereit is.

Jobarteh Kunda griot történetmesélő mesekoncertet ad, majd a gitárszerű ngoni hangszert ismerhetik meg az érdeklődők. Utóbbira a Grammy-díjas Bassekou Kouyate koncertjén kerül sor, akit felesége, a mali Tina Turnerként is ismert Amy Sacko is elkísér.

A zenés programok mellett afrikai textilekből készült termékek vására, a régióból érkező táblajátékok, a Mester tér különleges játszóháza, gyereknek és felnőtteknek szóló kvíz, valamint alkotósarok vár minden korosztályt egész napon át.

További részletek a https://pontfesztival.hu/ internetes oldalon olvashatók.

Forrás: MTI


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.