A szállodaszövetség megduplázná a turisztikai célelőirányzatot

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének levele Varga Mihály miniszter úr részére.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Sajnálattal és meglepetéssel láttuk, hogy az Országgyűlésnek beterjesztett 2015. évi költségvetési javaslatban a TC soron csupán bruttó 4.9 Mrd Ft szerepel.

Szeretnénk emlékeztetni Miniszter urat arra, hogy az első Orbán kormány idején, 2001-ben 25 Mrd, 2002-ben pedig 28 Mrd volt a TC és értelemszerűen az MT Zrt. költségvetése is jóval magasabb volt a mostanihoz képest. 2002 óta ezek az összegek sajnálatosan folyamatosan csökkentek, erodálódtak.

A nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti marketing finanszírozása állami feladat, versenytársaink turisztikai marketing és promóciós költségvetése többszöröse a magyarországinak, így például Ausztria kb. 10-szer nagyobb működési és marketing célú forrással rendelkezik, nem beszélve arról, hogy a fővárosok, nagyobb települések, régiók önálló turisztikai forrásokkal is rendelkeznek, ami Bécs esetében 7 Mrd Ft, szemben Budapest 50 millió forintjával. Ez utóbbi oka, hogy 2011. január 1-jével az IFA beszedési joga a Fővárostól átkerült a kerületekhez.

A turizmus esetében a finanszírozás nem támogatást jelent, hanem befektetést. Ezt már a kormány is felismerte, hiszen Önök például erre alapozva hosszabbították meg a Forma 1 versenyek rendezéséről szóló szerződést. Másfél évvel ezelőtt jelent meg a Turizmus Panoráma Bulletinben, hogy „mielőtt bárki is sokallná ezt a 7,5 – 8 milliárd forintot egy sportverseny támogatására…, tudnia kell, hogy a KPMG kutatása szerint a Magyar Nagydíjra fordított minden egyes költségvetési forint ötszörösen térül meg makrogazdasági szinten, ráadásul, gyakorlatilag azonnal.” Ez a megállapítás még inkább vonatkozik a turisztikai marketingre.

A csökkenő források hatására turizmusunk – nagy potenciálja, gazdagodó vonzereje ellenére – nem használja ki eléggé gazdaságélénkítő, devizateremtő és munkahelyteremtő szerepét. A szállodák tavaly is csak 50%-os kihasználtsággal működtek, jóval több és magasabb költésű vendégre van szüksége az országnak. Erőteljesebb promócióval, marketinggel kell törekednünk hagyományos európai piacaink megtartására és új, feltörekvő piacok meghódítására. Óriási kommunikációs és promóciós verseny van az egyes fogadó országok között, mindez forradalmian változó, új, digitális technikákkal, online foglalási módszerekkel. Európában a kereskedelmet és az építőipart követően a turizmust a 3. legnagyobb ágazatnak tartják, érdemes ezen a hullámon tartósan fennmaradnunk.

Fentiek szellemében javasoljuk a TC keretének megduplázást. Multiplikátor hatása révén egy ilyen döntés a nemzetgazdaságnak jelentős többletbevételt is generál.

Az MSZÉSZ a jövőben is készséggel működik együtt az MT Zrt-vel a fontos nemzeti turisztikai célok megvalósításában.

Egyúttal javasoljuk a 2014 áprilisában lejárt NGM – MSZÉSZ stratégiai együttműködési megállapodás megújítását is. Szövetségünk szívesen közreműködik egy új stratégia és eszközrendszer kialakításában is.”

Forrás: MSZÉSZ


Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna

Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló

A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló 

Már javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand

Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand 

A tavalyi 20 méteres partszakasz helyett immár 100 méteren, ötször nagyobb területen várja a fürdőzőket a strand. 
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.