A turizmus szakrális változata a zarándoklat

Európai uniós forrásokból, turisztikai pályázat segítségével újul meg a Pécsi Egyházmegye több jelentős épülete is. A projekt 2012 novemberében indult, és 2015 tavaszára fejeződnek be a munkálatokkal.

A projekt újabb állomásaként a Pécs-Belvárosi templom – Gázi Kászim pasa dzsámija – és a Csontváry Múzeum újult meg, növelve ezzel Pécs turisztikai vonzerejét. Nemcsak az épületek homlokzatai, belső terei szépültek meg, hanem a pályázati források felhasználásával a dzsámi új bejáratot is kapott, ami az eddig a látogatóktól elzárt altemplomba vezet. Itt kap majd helyet egy interaktív kiállítás, valamint a látogatóközpont. A Csontváry Múzeum földszintjén kiállítótereket alakítottak ki, ahol a tervek szerint a Janus Pannonius Múzeum és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közreműködésével időszakos kiállításokat rendeznek. Az épület alagsorában jövő tavaszra ifjúsági centrumot alakít ki az egyházmegye.

Udvardy György megyéspüspök elmondta, az egyházmegye számos kulturális értéket képviselő épülettel rendelkezik, ám ezek fenntartása és gondozása nem egyszerű feladat. Szólt arról is, a turizmus szakrális változatát, a zarándoklatot a katolikus egyház már több évszázada folytatja, a dzsámi – mint Pécs emblematikus épülete – mindig is sok turistát vonzott, függetlenül attól, hogy vallásosak vagy nem.

Mindehhez Dohóczki Péter, az egyházmegye gazdasági igazgatója a következőket fűzte hozzá: több ütemben újulnak meg az egyházmegye épületei a „Püspökvár titka, a püspöki palotától a dzsámig” elnevezésű, 1,5 milliárdos projekt keretében. A hét épületből a mostaniak mellett zarándokház és az Egyházmegyei Múzeumnak helyet adó Martyn-ház már megújult. Vissza van még a Püspöki Palota turisták által látogatható részének felújítása, befejezés előtt áll, november végén átadásra kerül, s látogatható lesz a Székesegyház negyedik délkeleti tornya, az ott kialakított kilátó, valamint jó ütemben halad az új szerepet kapó Magtár átépítése is. Ezek jövő év tavaszára készülnek el.


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.