Az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve

Bár a vendégszámok még elmaradnak a rekordnak számító 2019-estől, több gazdasági mutató alapján az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve - közölte a homokhátsági kisváros polgármestere pénteken az MTI-vel.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) azt mondta, a pandémia felére, harmadára csökkentette a vendégek számát, három évnyi megfeszített munkával azonban sikerült visszatérni a korábbi szint közelébe. Hozzátette: Mórahalom a járvány enyhültével mindig az elsők között nyitott, és elsőként hirdette meg programjait, árait is. A politikus kiemelte, harminc év összehangolt térségfejlesztésének eredménye, hogy az itt élők számára a turizmus érezhető bevételforrást jelent, s ma már olyan fontos, mint az ipar vagy a korábban meghatározó mezőgazdaság.     

A kisvárosban az önkormányzat és a legtöbb idegenforgalomban tevékenykedő cég folyamatosan méri a vendégek elégedettségét, és az esetlegesen feltárt hiányosságok képezik a következő fejlesztések alapját. Ennek is köszönhető, hogy a vendégértékelések alapján idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt választották az év turisztikai attrakciójának, az év szállása 2022 fődíjat pedig a négycsillagos Colosseum Hotel nyerte el - közölte a polgármester.   

  

Miközben az energiaválság miatt országszerte fürdők és szállodák ideiglenes bezárásáról hallani, Mórahalmon az önkormányzat és a vele partnerségben dolgozó turisztikai vállalkozások együttműködéssel igyekeznek megőrizni az ágazat versenyképességét. A fürdőt és a szállodákat - ahogy a közintézmények jó részét is - termálenergiával fűtik, és a villamosenergiát is közösen szerzik be, így nem került szóba a szolgáltatások szüneteltetése. A felmérések szerint a kisvárosban 1400-1500 vendégágyat fenntartó magánszálláshelyek között is csupán három-négy akad, amely az ideiglenes bezárást fontolgatja - tudatta Nógrádi Zoltán.     

Berta Zsolt, a gyógyfürdő marketingvezetője elmondta, idén a létesítmény vendégszáma becslések szerint eléri a 400 ezret, ami mintegy 80 százaléka a rekordnak számító 2019-esnek. A háromcsillagos Elixír Hotelt is vezető szakember közölte, a hét éve működő gyógyászati szolgáltatásokat is nyújtó szálloda kihasználtsága rekordot dönt, éves szinten eléri a 80 százalékot. A családi vendégkör megerősödésének köszönhetően az átlagos tartózkodási idő pedig három nap fölé nőt. A hotelbe érkezők négyötöde belföldi vendég.     

Tóth Béla, a Colosseum Hotel igazgatója elmondta, a tíz éve az Accent Hotels által üzemeltetett szálloda átlagos foglaltsága várhatóan 75 százalék körül alakul. A vendégek 90 százaléka magyar, a külföldiek között pedig meghatározó a szerb turisták aránya. Bár a vendégek száma elmarad a 2019-estől, a szálloda bevétele, és a drasztikus költségemelkedés ellenére várhatóan eredménye is meghaladja a rekordévét - közölte a szakember.

Forrás: MTI


75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.