Borítékolva volt a sétahajó-katasztrófa

Egy szállodahajón dolgozó fedélzetmester az Indexnek azt mondta, hogy csak idő kérdése volt egy ilyen tragédia.

Kurbély András elmondta, 27 éve hajózik már, jelenleg pedig egy nagy, 135 méteres szállodahajón dolgozik fedélzetmesterként, éppen olyanon, ami a hírek szerint most összeütközött a Hableánnyal. Mint mondta, az ekkora hajókkal általában nagyobb túrákat szoktak szervezni a társaságok, esti sétákat – így hívják a városnéző sétahajókázós túrákat – viszont csak Budapesten szoktak csinálni velük, elsősorban azért, mert a Duna menti városok közül a magyar fővárosban van a legtöbb látványosság a folyó két partján. Az esti sétáhajókázásokat az a cég kezdte el csinálni, ahol Kurbély is dolgozik, de ezt hamar átvette a többi nagy társaság is, ez pedig oda vezetett, hogy mostanra esténként a rengeteg kisebb hajó mellett sok nagy hajó is hajózik a Dunán a városban. Elmondása szerint gyakran beszélgettek arról a szakmabeli ismerőseivel, hogy ez éppen emiatt nagyon veszélyes gyakorlat, és csak addig fog működni, amíg nem történik tragédia, ez pedig most be is következett. 

Saját tapasztalatai alapján egyébként a kisebb hajóknál az is probléma lehet, hogy a személyzet pár éve még teljesen más munkakörben dolgozott. Fedélzetmesterként többször tapasztalta is a rutintalanságot: a nagyobb hajó mögött haladó kisebb hajókat sokszor el sem lehet érni, ha pedig megérzik, hogy rizikós a helyzet – például mikor a nagy hajó manőverezni kezd –, akkor nem megfelelően reagálnak; de arra is volt már példa, hogy hiába jelzi a hajókon este villogó lámpa, hogy a jobb oldalról lehet megkerülni őket, volt már olyan tapasztalat, hogy a sétahajó-kapitány nem volt tisztában az éjszakai nautikai fényjelzéssel, így a veszélyes helyzetet a kabinos hajó kapitánya oldotta meg. A férfit elsősorban azért háborította fel a dolog, mert egy ismerőse korábban írt is már levelet a hajózási hatóságnak, amelyben szakmai érvekkel alátámasztva fejtette ki, hogy jó lenne betiltani az esti sétázást, hogy elkerüljék a baleseteket, de ez nem történt meg. Kurbély szerint ha itt esti sétáról volt szó, akkor részben a hatóság hibája a mostani baleset, mert ezeket már rég be kellett volna tiltaniuk. Ezzel egyébként a helyi gazdaságot is lehetne élénkíteni, hiszen ebben az esetben a turisták kisebb helyi hajókon tennék meg ugyanezt az utat a folyón.

A kockázatok csökkentésének érdekében egyébként tett lépést a Hajózási Hatóság, nemrég megtiltották a nagy hajóknak a városban megfordulást az esti séták során, ami azt jelenti, hogy most már a Rákóczi (Lágymányosi) híd és a Margit híd között csak akkor fordulhatnak meg a hajók, ha érkeznek vagy indulnak. A nagy hajók is próbálják kiszűrni ezeket a problémákat azzal, hogy a kapitány mellett hátul a fedélzetmester is nézi, hogy milyen mozgás van a hajó mögött, mert az esti forgalomban, ahol sok sétahajó mozog a vízben, kell a plusz rádiós segítség a radar mellett ahhoz, hogy biztonságosak legyenek a manőverek. A férfi elmondta, ennek a balesetnek nem lett volna szabad bekövetkeznie, mert bár most kifejezetten nagy a sodrás, de ez azért mégis egy folyóvíz, itt nincsenek többméteres hullámok. Persze egyelőre még nem lehet tudni, pontosan mi történhetett, és ugyan a vélhetően a Viking Cruiseshöz tartozó szállodahajó részéről biztosan fog érkezni leírás a tragédiáról, azt nem lehet tudni, hogy a Hableány kapitánya vagy szemtanúk alapján rekonstruálni lehet-e majd a teljes történetet.

Forrás: Index


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.