Budapest turizmusa még nem a régi

Egyelőre nem tért vissza a járvány előtti csúcsidőszak a főváros turizmusában.

Nem sikerült jelentősen növelni a vidékről a fővárosba látogatók számát, a külföldiek elmaradásának egyik oka pedig az lehet, hogy több országban Budapest veszélyeire figyelmeztetik a turistákat, derült ki az ATV híradójából.

A turisták elmaradásának egyik oka lehet, hogy több ország is óvatosságra inti a Budapestre utazókat. Az amerikai kormány például azt tanácsolja turistáinak, hogy vigyázzanak, hogy a taxisok át ne verjék őket, ne sétáljanak egyedül éjszaka, ne fogadjanak el ételt vagy italt senkitől, illetve még a tömegközlekedésre is felhívják a figyelmet, mert szerintük gyakori, hogy lopnak a külföldi turistáktól. 

 

Ezzel kapcsolatban Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezetője azt mondta, ezek a figyelmeztetések mindig a legrosszabb arcát mutatják egy adott városnak.Szerinte a nagykövetségi figyelmeztetések mindig a legrosszabb arcát mutatják meg minden egyes városnak. 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének budapesti régióvezetője a híradónak arról számolt be, hogy a koronavírus járvány kitörése óta folyamatosan nő a budapesti turizmus, de még elmarad a pandémia előtti aranykortól. 

Azért is lehet kevesebb a vidéki látogató, mert a járvány okozta kétéves kényszerszünet után most nagyon sokan választanak külföldi utazási célpontokat, derül ki a tudósításból.

 

Forrás: atv.hu


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.