Campus Fesztivál, Virágkarnevál – és még mi minden Debrecenben

Debrecen idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Az év elején már számos esemény közül válogathatunk, és a kínálat folyamatosan bővül.

2025-ben Debrecen visszatérő nagyrendezvényei, mint a Campus Fesztivál vagy a Debreceni Virágkarnevál, új élményekkel gazdagítják az ide látogatók szabadidejét, és számos friss programmal bővül a kínálat.

Egy kis ízelítő a programokból:


Fotó: Visit Debrecen

Január 11-én a Kölcsey Központban az „Óperencián túl” mese-musical-koncert varázsol el minden korosztályt. A legismertebb mesefilm-dalok, mint Az oroszlánkirály, Jégvarázs, A kis hableány vagy Vuk, magyar sztárénekesek és színészek előadásában csendülnek fel, látványos animációkkal kísérve.

Január 18-án érkezik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical.

Februárban  a VOKE Egyetértés Művelődési Központban lép fel az ABBA ABBORN együttes, akik több mint 20 éve turnéznak Európa-szerte, és hiteles előadásukkal visszarepítik a közönséget a 70-es évekbe, a városban ad koncertet Zorán is, illetve egy szimfonikus zenekar Hans Zimmer híres zeneszerző mesterműveit egy exkluzív koncert keretében adja elő, amely a legikonikusabb filmzene világába kalauzol.

Február 25-én startol a Junior Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság, amely izgalmas sportélményeket ígér.

Március második felében egy egyedülálló vonósnégyes által előadott program a népszerű Bridgerton-sorozat zenéiből ad válogatást. A koncert azonban többet kínál majd a zenénél; több száz gyertya világítja majd meg a teret, és teremt egy kifinomult, romantikus és egy történelmi korszak ellenállhatatlan báját idéző hangulatot.


Fotó: Visit Debrecen

 


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.