Díjeső és vendégszámbővülés a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. állandó fürdői az idei év első három negyedévében is kitűnően teljesítettek. A 2016. január–szeptemberi időszakban körülbelül 2,2 millió vendég kereste fel az állandó fürdőket, ami közel 5%-os növekedést jelent.

Természetesen a legtöbb vendég idén is a Széchenyi fürdőt kereste fel. A fürdőkben végzett legutóbbi kutatás alapján a történelmi fürdőkben idén is jelentős a külföldi vendégek aránya. A Széchenyi és Gellért fürdő esetében ez az arány megközelíti a 80%-ot, míg a Rudas fürdőben a vendégek közel fele külföldi. A külföldi vendégek többsége nyugati-európai országokból (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország) és az Amerikai Egyesült Államokból érkezik.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. stratégiai célja a szolgáltatások, illetve a vendégek kiszolgálási színvonalának folyamatos növelése, az igények folyamatos figyelemmel követése, azoknak megfelelő módosítása. Az utóbbi időkben számos hazai és nemzetközi díj tükrözi ezen törekvések, fejlesztések elismerését.

Budapesten rendezték meg az EuroCHRIE (The Hospitality Educators) éves konferenciáját, mely minden évben a szálloda és vendéglátás képzőintézményeinek, valamint a kapcsolódó globális cégeknek és a helyi szolgáltatóknak a meghatározó seregszemléje.Az eseményen több mint 250 szakértő vett részt több mint 30 országból. A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézete által koordinált rendezvény gálavacsoráján a Budapest Gyógyfürdői Zrt. elnyerte az EuroCHRIE regionális díját. A díjat az adott régióban a vendéglátás, illetve a turizmus iránt, kiemelkedően elkötelezett szervezetek kapják meg.

A Magyar Cement-, Beton és Mészipari Szövetség „Minden építés alapja 2016” című pályázatán a Rudas fürdő homlokzata elnyerte a zsűri különdíját középület kategóriában. A pályázat célja megismerni és megismertetni azon köz- és lakóépületeket, üzemeket és telephelyeket, amelyeknek a tervezése és megvalósítása során az elsődlegesen alkalmazott építőanyag a beton, amely a víz után a második leggyakrabban használt alapanyag a világon. A zsűri a nem szokványos, egyedi, különleges megoldásokat díjazta. A Rudas fürdő új részlegének homlokzatát a Nirmana Építésziroda tervezte.

Ebben az évben sem maradt el a Budapest Gyógyfürdő Zrt. ötletes strandkampánya. Idén nyáron a Keleti Pályaudvar 7-es buszmegállóját alakították át medencévé. Az élmények fokozására építettek be egy vízzel telített, buborékoló látványelemet. A beépített VR-technológiának, illetve a kialakításnak köszönhetően körbe lehetett nézni egy medencében. Ezt a kreatív megoldást az idei Lollipop versenyen bronz minősítéssel jutalmazták.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.