Elkészült a Pesterzsébeti Jódos-Sós fürdő

Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét – veszteséges működése miatt – évekkel ezelőtt bezárták: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogad vendégeket. A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek, a zárt termálfürdő rész nyitására 2018 decemberében került sor, míg a kinti strandrészt és ezzel a teljes komplexumot Tarlós István Budapest főpolgármestere és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója 2019. július 10-én adta át. A felújítás keretében egy tizenhárom medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdő került kialakításra.

A főváros mellett elterülő, ma Budapest XX. kerületét alkotó, Pesterzsébet Dunaparti részén már a XX. század első évtizedeiben strand létesült. Az 1930-ban épült strandmedencét először a Duna vizével töltötték. A fürdőt 1931-ben Földváry János, mint bérlő üzemeltette, amit nyilvános pályázat útján nyert el. A bérlő azonnal jelentős vízkutatásba kezdett, amely viszonylag rövid idő alatt eredményt hozott. Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

A jelenlegi felújítás során nemcsak a helyi védelem alatt álló, kupolás áltörökfürdő részt újították fel, hanem az egy 4.300 négyzetméteres új épülettel is bővült. A fedett térben tíz medence (jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence) várja a látogatókat, míg a kinti részlegen pedig a felújított hullámmedence mellett helyet kapott egy gyerek- és egy úszómedence is. A szaunavilág a teljes megnyitás után külön zónaként fog üzemelni. A fürdő területén belül egy 120 állású parkoló került kialakításra.

A fürdő átadásával egyidőben befejeződött a Pesterzsébeti Jódos-Sós fürdő régi épületének energetikai korszerűsítése is az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával. A projekt révén éves szinten kereken 76 t/év üvegház hatású gázkibocsátás (ÜHG kibocsátás) kerülhető el. A napelemes rendszer az éves felhasználás kereken 10%-át állítja elő helyben. A projekt éves szinten kereken 1045 GJ megújuló energiahordozót hasznosít.

A projekt teljes beruházási költsége 216.810.000 Ft volt, ebből 173.448.000 Ft a vissza nem térítendő támogatás. A támogatást a Széchenyi 2020 KEHOP-5.2.8-17 konstrukció keretében ítélték meg, a kedvezményezett Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

 


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.