Fókuszban a gólyavédelmi program

A projekt Fülöp, a gólya tragikus halála nyomán indult, aki több mint egy évtizeden át élt Bodrogkeresztúron télen-nyáron, végül viszont egy villanyvezeték okozta a halálát. Ez az esemény indította el a helyiek által vezetett kezdeményezést, amely során a légvezetékeket földkábelekre cserélték, miközben a villanypóznákat meghagyták, hogy kényelmes fészkelőhelyet biztosítsanak a gólyáknak.

Fülöp igazi közösségi szellemet teremtett, amely mára már évente megrendezett futóverseny formájában is tiszteleg előtte, továbbá létrejött a „Fülöp a gólya” vízi turisztikai tábor, és a Zöld Kör által kialakított Gólyavédelmi bemutatóhely, ahol környezeti nevelési programokat is szerveznek. A helyi természetvédelmi szakemberek napi statisztikákat készítenek a településen található gólyák számáról, a természetvédlemi értékek, Fülöp története, valamint a település gólyái pedig kiemelt figyelmet kapnak a település turisztikai weboldalán és településnéző alkalmazásában is.


Fotó: Varga Katalin

A természetvédelemmel összekapcsolt turisztikai projekt részletes bemutatásra került a Global Sustainable Tourism Council 2025 január végén megjelent Destination Stewardship Reportjában, így a keresztúri projekt a világ minden országában a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek fókuszába került.

Emellett a projekt bekerült a világ hat legjobb projektje közé a Természet és Táj kategóriában a Green Destinations TOP100 Story Awards versenyén, így esélyessé vált, hogy március 4-én, az ITB Berlin keretében megrendezendő díjkiosztón akár a dobogó legmagasabb fokára állhasson a település és a borvidék menedzsment szervezetének vezetője.

Magyarország immár két éve sikeresen képviselteti magát a Green Destinations Top 100 Stories versenyen, amelyre a felkészítést minden esetben az Innotime Hungary végezte. 

2023-ban 2 desztináció került fel a listára: Miskolc és Veszprém, 2024-ben pedig 4 desztináció oszthatta meg fenntarthatósági jó gyakorlatát a világgal: Esztergom, Sárvár, Tokaj Hegyalja és Veszprém, ezek között szerepelt a bodrogkeresztúri projekt is. 

 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.