Fővárosi Turisztikai Kerekasztal a FINA központi helyszínén

A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal (FTK) 2017. április 4-én rendkívüli ülés keretében bejárást szervezett a Duna Úszóarénában, ahol a testület tagsága megtekintette a 2017-es FINA Világbajnokság központi helyszínét.  A globális sportesemény kapcsán Budapest 6 milliárd médiafogyasztó otthonába és tudatába „úszik be”, a nagy formátumú beruházás pedig a jövőben innovatív turisztikai termékcsomagok és a városimázs tartós pillére is lehet.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), mint Budapest hivatalos desztináció-menedzsment szervezete, emblematikus kulturális fesztiválok szervezője, valamint az FTK koordinátora nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fővárosi turizmus mértékadó szereplőinek, szakmai szervezeteinek és turizmusban érdekelt kerületeinek – tehát az FTK résztvevőinek – rendre aktuális témákat és helyszíneket biztosítson. A turisztikai szakmát rendkívüli módon foglalkoztatják a 2017-es FINA vizes világbajnokság lebonyolítása körüli, logisztikai és más nyitott kérdések. Ezekre reflektált most a BFTK és a Budapest 2017 által közösen jegyzett arénabejárás, melynek során nem csak a vizes kulisszák, de az égető problémák is kendőzetlenül feltárultak a szakma szereplői számára.

Az intézmény tágas konferenciatermében Balogh Sándor, a világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója köszöntőjében beszámolt a 2017-es rendezés előzményeiről és számairól.

A 17. FINA vizes világbajnokságot története óta először rendezik két városban, egyidejűleg Budapesten és Balatonfüreden. A két helyszín között 6 vonatpár szállítja majd ingyenesen a versenyzőket.

A Budapesti helyszínek: Duna Aréna – toronyugrás és versenyúszás, Batthyány tér – óriás toronyugrás (27 méter, 9 emeletnyi magasból ugranak a Parlament háttere előtt egy 15 méter átmérőjű a Dunába süllyesztett medencébe a sportolók), városligeti Csónakázó-tó (ideiglenes medence) – szinkronúszás, Hajós Alfréd Uszoda Margitsziget – vízilabda. Balatonfüreden a nyíltvízi úszás versenyszámait rendezik.

A Duna Aréna készültsége szinte 100 százalékos, ezt a bejáráson részvevők is láthatták. Bognár Csaba, a tervező Újlak Mérnökiroda igazgatója személyesen kalauzolta a meghívottakat, akik az összes helyiséget bejárhatták.

A Bp2017 Nonprofit Kft. a FINA világbajnokság után nem szűnik meg, hanem egy sportesemény-szervező ügynökséggé alakul, amely a helyszínt külföldi szövetségek részére, akár versenyek, akár edzőtáborok céljára adja majd bérbe.

A projekt számos maradandó kísérő beruházással jár: az úszóaréna környékén megújul az FCSM pálya, az egész Dagály fürdő területe átalakul, a Duna és a Rákos patak mentén sétány és kerékpárút készül. A megmaradó beruházások összege mintegy 350 millió dollár.

Mártonffy Miklós Budapest főépítésze a tervezés folyamatában lévő Rak-Park projektet ismertette a rendezvényen, amelyre már régóta várt a szakma.

Ezt követően Varga Csaba, a Bp2017 Nonprofit Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere elmondta, hogy a szervezők nem titkolt célja, hogy a rendezvény látogatói elsősorban ne személygépjárművekkel, hanem közösségi közlekedéssel, hajóval, vagy akár kerékpárral érkezzenek. A versenyzők és akkreditált látogatók részére a városi közlekedés ingyenes lesz és mintegy 500 taxi segíti majd a közlekedést.

Sűrű (20 percenként közlekedő) hajójáratot és tömegközlekedést biztosítanak majd a napi mintegy 20 ezer látogató részére, új kikötőhelyek létesítésével.

Óriási kihívás a főváros részére, hogy a lebonyolítás a lakosság mindennapi életét ne érintse, hiszen a 2017. július 14-30. között zajló világbajnokság ideje alatt, július 27-e és 30-a között zajlik majd a Forma 1 Magyar Nagydíj, valamint július 23–29. között a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.