Gárdonyi Géza-emlékévet rendeznek idén Egerben

Gárdonyi Géza-emlékévet terveznek idén Egerben az író halálának 100. évfordulója alkalmából - jelentette be pénteken a megyeszékhely polgármestere a 10 éves Kepes Intézet ünnepi sajtóeseményén.

Mirkóczki Ádám kiemelte: feltett szándékuk, hogy az író emlékének szenteljék idei kulturális eseményeiket, hiszen "Eger legjobb marketingesét még mindig Gárdonyi Gézának hívják, örökségéért pedig nem lehetünk elég hálásak, így mindent meg kell tennünk azért, hogy méltón tisztelegjünk munkássága előtt". Rámutatott: fontos, hogy Eger ne csak épített örökségére, hanem az itt alkotó művészek által teremtett szellemi értékeire is büszke legyen. Mint hozzátette, a város most készülő idei költségvetésében jelentős összeget terveznek elkülöníteni a programsorozatra.

Jelezte: a napokban a megyeszékhely művészeti, kulturális és tudományos szereplőivel egyeztetnek a programelemek részletes kidolgozásáról. A tervezésben és a megvalósításban egyaránt meghatározó szerepet szánnak a Kepes Intézetnek, amelyet a kortárs művészet zászlóshajójának nevezett. Cél, hogy az elmúlt sikeres nyárhoz hasonlóan idén is pezsgő kulturális élet legyen Egerben - hangsúlyozta a polgármester. Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott a Kepes Intézet elmúlt egy évtizedét méltatva felidézte: az épület 15 éve még rendkívül leromlott műszaki állapotban volt, ezért az akkori városvezetés pályázatot írt ki felújítására, hasznosítására. A beruházás fő szempontja volt Kepes György életművének gondozása és bemutatása mellett a vizuális kultúra helyi központjának megteremtése - tette hozzá.

Szavai szerint a megújult létesítmény az utóbbi tíz esztendőben országos, sőt nemzetközi jelentőségű programoknak, egyedülálló kezdeményezéseknek adott otthont, szinte minden művészeti ágat felölelve. Emellett kiváló együttműködést alakított ki az egri egyetemmel, ezzel is megkerülhetetlen szereplőjévé vált a város kulturális életének. Az intézményt működtető civil szervezet, az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért kuratóriumi elnöke, Offenbacher Ferenc az eseményen elmondta, hogy a Kepes Intézetben 2012 óta több mint 60 kiállítást rendeztek, amelyekhez tucatnyinál több, részben többnyelvű könyvet és katalógust is megjelentettek. Emellett koncertek, irodalmi estek, iparművészeti bemutatók, színházi programok, filmklubok színesítették a programkínálatot.

"Hiszünk abban, hogy van egy jellegzetes magyar művészet, melyre élő példa Inverziók című tárlatunk, mely egyszerre aktuális és nemzeti" - fogalmazott. Az idei programok közül kiemelte a Cirkuszművészet világa című tárlatot, a Horváth Művészeti Alapítvány kiállítását, Szász János fotóművész hagyatékának és Horváth László fotóművész alkotásainak bemutatását, Vera Molnár magyar származású, francia médiaművész új tárlatát, a Budapest Art Factory bemutatkozását és Csáji Attila A fény mint kreatív médium című megújult kiállítását.

A Gárdonyi-év jegyében tematikus irodalmi esteket is terveznek - tette hozzá Offenbacher Ferenc. A kuratóriumi elnök közölte továbbá, hogy mivel a megyeszékhely polgármesterétől ígéretet kaptak a város és az intézmény tavaly lejárt közművelődési megállapodásának meghosszabbítására, úgy döntöttek, idén február 1-től október 1-ig ingyenesen megtekinthetővé teszik a Kepes központ kiállításait a Heves megyei lakosok számára.

Forrás: MTI


Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár 

Hetedik alkalommal jelentkezik a Resident Art Fair karácsonyi vására, ezúttal Allegro Barbaro címmel.
Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait

Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait 

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
A BKV ünnepi fényflottába öltözik

A BKV ünnepi fényflottába öltözik 

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Botanika – de másképp

Botanika – de másképp 

Új időszaki kiállítással vár a Modem.
Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével

Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével 

Idén immár 6. alkalommal rendezik meg ezt a különleges, kortárs művészek alkotásait felvonultató iparművészeti vásárt.
TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete

TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete 

A TKI index javult, miközben az összes gazdasági szektoré romlott novemberben.
Így lehet egy munkahely kutyabarát

Így lehet egy munkahely kutyabarát 

Amit mérlegelni kell és amit figyelembe kell venni, hogy egy munkahely kutyabaráttá váljon.
Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten

Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten 

Rekord számú résztvevővel zajlott Budapesten a 28. Nemzetközi Hajózási és Turisztikai Dunakonferencia, amelyet 2024. november 25–27. között rendeztek meg.
Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban

Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban 

Az adventi időszakban, a téliszünet idején, valamint az új év első napjaiban a legnagyobb a választék, de több szabadtéri műjégpálya a tervek szerint még februárban is üzemel majd.
Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről

Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről 

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) újabb különleges időszaki kiállítással készül a művészetkedvelők számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.