Gerendai cégei a járványhelyzetben

A Budapest Tourism Club őszi nyitóelőadásának keretében Gerendai Károly, a hazai gasztronómiafejlődés és rendezvényszervezés egyik mozgatórugója és számos sikeres vállalkozás tulajdonosa, kezdeményezője osztotta meg gondolatait a jelen helyzetről, vállalkozásai állapotáról és azon újításokról, amelyeket a fennmaradás érdekében vetettek be.

A járványhelyzet miatt idén elmaradtak a fesztiválok, egyéb tömegrendezvények, konferenciák, nemzetközi sportesemények, valamint a budapesti szállodák és éttermek vendégkörének túlnyomó részét adó külföldi turisták. Óriási kihívással néz szembe a hazai turizmus és vendéglátás. Az eddig bevált és sikeres sémák jelen helyzetben nem működnek, új ötletekre, üzleti modellekre van szükség. Éppen ezért az elmúlt időszak és napjaink egyik kulcsszava az innováció, felértékelődik rövid távon a túlélést biztosító improvizáció és brainstorming. 

Gerendai Károly nevét sokan az 1993-ban, akkor még Diáksziget néven megalapított, ma már Sziget fesztiválként ismert nemzetközi rendezvénnyel kapcsolják össze. A teljesen egyedi és rendkívül sokszínű, a szabadság életérzést átadni, illetve a nyaralás élményét biztosítani akaró fesztivál mára a nemzetközi fesztiválpaletta élére került, és évről évre hazai, de főként külföldi turisták ezreit csábítja a fővárosba. Idén a koronavírus miatt 27 alkalom után először elmaradt.

Mikor lehet és mikor érdemes újra ekkora volumenű nemzetközi fesztivált rendezni? Átalakul-e a fesztiválturizmus? Megváltoznak-e az emberek költési szokásai? Vajon merre halad a világ? - tette fel kérdéseit a BTC.

A Gerendai Károllyal készített beszélgetést ITT hallgathatják meg. 

Az biztos, hogy tanulnunk kell a jelen helyzetből, a sok új kezdeményezés és ötlet maga ez a tanulási folyamat, útkeresés. Rövid-, közép-, és hosszútávon is próbálkoznunk kell új stratégiák kitalálásával, bevezetésével, hogy felkészültek legyünk és már rendelkezzünk tudással és tapasztalattal, ha hasonló vagy súlyosabb természeti, egészségügyi, gazdasági válsághelyzettel kell szembenéznünk - ezek voltak az általános megállapítások. 

És, hogy milyen konkrét lépéseket tett az előremenekülésben Gerendai cége? A tulajdonában lévő Costes Downtown étterem több innovatív megoldással rukkolt elő. Az első hullám idején házhoz szállították az extra minőségű, speciális alapanyagokat, recepttel együtt, melyet követve a vendégek maguknak készíthették el a nagyszerű fogásokat. A mostani második hullám idejére ezt tovább gondolták, és az új koncepció szerint a mesterszakácsok személyesen mennek ki a megrendelő otthonába, ott befejezik és a személyzet segítségével feltálalják a Michelin-csillagos ételt, így a fine dining érzés teljes mértékben megmarad. A másik újdonság pedig a napokban megrendezésre került „Csillagfényes vacsora” nevű attrakció, melynek keretein belül a vendégek a Budapest Eye fülkéiben fogyaszthatták el rendkívüli vacsorájukat. A jegy egy négyfogásos vacsorát, alkoholmentes italokat, valamint opcionálisan egy az ételekhez ajánlott borpárosítást tartalmazott, így biztosítva a Michelin-csillagos élményt.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.