Gyula a Tour de Hongrie nyertese lehet: turisták ezreit hozhatja májusban a verseny

Májusban a két hosszú hétvégén és a Tour de Hogrie idején is emelkedik majd a vendégéjszakák száma, mondta el a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Komoróczki Aliz elmondta, szerdán nyolc gyulai szállodában – amelyek összesen 1321 férőhellyel rendelkeznek – 77 százalékos volt a foglaltság a május 1-i és 2-i éjszakára; a várakozások szerint az arány felmegy 80 százalékra, „de erre a hétvégére nem várható telt ház”.


Fotó: MTI/Lehoczky Péter

Május 13-án Gyuláról indul a 47. Tour de Hongrie kerékpáros verseny, amelyen 19 csapat 114 versenyzője vesz részt. Eisenkrammer Károly, a verseny szervezője elmondta, minden csapat 3 tartalék versenyzőt is regisztrál, a stábok csapatoként 13-25 tagúak, elszállásolásuk a gyulai szálláshelyeken történik.

A pünkösdi hosszú hétvégére már április végén alig lehet szabad helyet találni az egyéb, kisebb szálláshelyek és apartmanok körében, jelenleg körülbelül 90 százalékos a telítettség azon a hétvégén. Komoróczki Aliz szerint pünkösdkor telt ház várható.

Gyulán 420 üzleti célú szálláshely – szálloda, panzió, kemping, üdülőház és egyéb magánszálláshely – működik, amelyek befogadóképessége eléri 6421 főt.

A szállodák átlagos telítettsége a leggyengébb hétvégéken 50, szezonon kívüli (tavaszi, őszi, téli) időszakban 60-80, főszezonban pedig 80-95 százalékos. Apartmanok és egyéb szálláshelyek esetén leggyengébb (téli, tavaszi) időszakban 20; a szezonon kívüli (őszi) időszakban 30-40; főszezonban 60-80 százalék között mozog.


Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely

Kutyások figyelem: egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.