Hordják el a vagyontárgyakat, miközben felszámolás alatt a hotel

Hajdúszoboszlón ismeretlenek hordják el a szebb napokat látott Aqua Blue Hotel vagyontárgyait, miközben a ház egy erősen vitatott és fura felszámolás hat éve tartó kanosszáját járja.

Úgy tűnik, számol be róla egy helyi hírportál, sem a felszámolónak, sem a vitatott és per alatt lévő új tulajdonosnak a Duna Factornak nem érdeke azon vagyontárgyaknak a megóvása, ami per alatt van. De a hotel állítólagos bérlőjének az Esztinka Kft.-nek sem nagyon fontos, hogy ne lopják szét a több tízmillió forint értékű ingóságokat. Sajnos nem ez az első eset, hogy a  per alatt álló ingóságokat elviszik. Nagy kérdés, hogy  minderről a felszámoló, a vitatott új tulaj vagy a bérlő tud-e ? 

 

Újabb fejlemények borzolják a hajdúszoboszlói Aqua Blue hotel fura felszámolását. Az egy dolog, hogy a szebb napokat látott és egykoron patinás szálló munkásszálló lett, de a hotel per alatt lévő több tízmillió forintos ingóságait hordják közben el. Pedig nem lehetne, mert per van folyamatban.

Most épp a szebb napokat látott hotel ágyainak értékes matracait szerezte meg valaki olcsón, amiről fotó is készült. Azt, hogy a hotelbe hogy jutottak be a vevők, ki engedte be őket, kinek fizettek ezen ingóságért nem tudni, de az biztos zártörésre nem került sor. Azonban jó pár matrac új gazdára talált.  

 

Forrás: Esti Újság


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.