Horgász látogatóközpont épül a Búbánat-völgyben

Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett látogatóközpontot épít közel 200 millió forintos beruházással a Lépésekre a Dunakanyartól projektben - mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján hétfőn a térség országgyűlési képviselője, valamint a horgászegyesület elnöke.

Völner Pál közölte, a projektet azért hirdették meg, hogy a természetjárást szolgáló létesítményeket hozzanak létre. A tervezett fejlesztéseket a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén valósítják meg és minden korosztály számára megteremtik a környék megismerésének, biztonságos bejárásának lehetőségét. Így például kilátókat építenek, felújítják a természetes forrásokat, valamint pihenőpontokat hoznak létre.

A 416 millió forintos támogatásban részesült Lépésekre a Dunakanyartól program elemeit egy konzorcium valósítja meg, amelynek az esztergomi Vasas Horgász Egyesület mellett tagja a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Szentkirályi Ádám, a Vasas Horgász Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, az új központ a természeti környezetbe illeszkedő, 640 négyzetméteres, kétszintes épület lesz. A létesítményben oktatótermeket, öltözőket, mosdókat és büfét alakítanak ki, a közösségi tér alkalmas kiállítások, rendezvények befogadására.

Az esztergomi Vasas Horgász Egyesületnek 1900 tagja van, közül 400 gyermek és ifjúsági tag. Az egyesületet 1960-ban alapították Esztergom akkor két legnagyobb gyára, a Műszeripari Művek és a SZIM Marógépgyár támogatásával. Mivel a Dunából fogott halak a folyó szennyezettsége miatt fogyasztásra alkalmatlanok voltak, az egyesület az 1970-es években a Búbánat-völgyben négy létesítményből álló tórendszer épített. A Kerek-tóban folyt horgászat, a többi tavat halnevelésre használták.

A horgászati lehetőségek bővítésére a Csenke pataki vízfolyásra alapozva 2001-ben adták át a Dédai tavat.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.