Húsvét a Skanzenben

Húsvétvasárnap és hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A portákon a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományok és a tavaszi népszokások egyaránt megjelennek. Belecsöppenhetünk az ünnepkör hangulatába, megkóstolhatjuk ízeit, megfesthetjük színeit. Mesék, koncertek, kézműveskedés várja a látogatókat.

Az egyházi ünnep mellett a tavaszvárásnak, a tavaszi megújulásnak is az ideje a húsvétot megelőző időszak, amelyhez számos hiedelem, népszokás kapcsolódott.  A húsvétot megelőző nagyhéten rendbe tették a portákat, kitakarították a házakat, hogy nagycsütörtöktől részt tudjanak venni a templomi szertartásokon. A húsvéti locsolkodás és a tavaszi mulatságok hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes táncosai elevenítik meg a Skanzenben.

Skanzen_husvet
Skanzen_husvet

Kézműves vásár, gólyalábasok előadása színesíti a rendezvényt. A színpadi programok során húsvéti történeteket és mesét mond Csernik Szende és Gulyás László. Itt lesz Paprika Jancsi és a Ládafia Bábszínház, zenél a Varga Helena Band, a HoldDalaNap és koncertet ad a 40 éves Makám Zenekar.

A kézműves foglalkozások középpontjában a hímes tojás áll. Írókázhatnak, tojást berzselhetnek a látogatók, és megcsodálhatják az aprólékos műgonddal készülő patkolt tojásokat. Megismerhetnek gyergyói, kárpátaljai, bolgár és hucul tojásdíszítési motívumokat, készíthetnek textilnyulat és tyúkot, gyapjúbárányt vagy tojás fülbevalót is a rendezvényén. Lesz tojáslabirintus, tikmony-nyomozás, húsvéti játszókert, pecsétgyűjtő játék és szagosvíz bemutató.

Skanzen_husvet
Skanzen_husvet

Részt vehetnek az érdeklődők szakrális programokon is: vasárnap az Óbudavári katolikus templomban katolikus, hétfőn a Mándi református templomban református istentiszteletet tartanak, a Négy templom, egy ünnep címmel pedig vezetett tematikus túra járja körbe a Skanzen templomait.  

Skanzen_husvet
Skanzen_husvet

A tavaszi szünetben - március 28-tól április 7-ig – tavaszi témahéttel készül a múzeum, ahol a húsvéti készülődés mellett a húsvét utáni szokások is megjelennek.


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval!

Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval! 

A családi kirándulások alkalmával nagy fejtörést tud okozni, ha négy bringát kell betenni a kocsiba. Persze jó megoldás a tetőcsomagtartó is, de sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, ha a vonóhorgon kapnak helyet a kerékpárok.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.