Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat

Húsvéti programokkal nyitja meg tavaszi idényét a Dinnyési Várpark és Skanzen, ahol nyuszis kisvonat, tojásfestés, és Jézus életét bemutató szobrok várják a látogatókat. Az erre az alkalommal elkészített nyuszivonat húsvéti díszítéssel közlekedik a park 540 méteres pályáján.

A Dinnyési Várpark márciusban bemutatott kisvasútja húsvétra új ruhát öltött: a mozdonyok elejére nyuszifej került, a vagonokat pedig színes tojások díszítik. A különleges szerelvény ezzel hivatalosan is megnyitotta a tavaszi idényt, amely során a vonatozáson túl kézműves programok, egy Árpád-kori skanzen, és Jézus életét bemutató szobrok is várják a látogatókat. A vonat a tavaszi szünet első napjától, csütörtöktől egészen a következő hét vasárnapjáig közlekedik.

Nagypéntektől egészen Húsvét hétfőig kézműves programokon is részt vehetnek a látogatók: lesz tojás és nyuszifestés
Nagypéntektől egészen Húsvét hétfőig kézműves programokon is részt vehetnek a látogatók: lesz tojás és nyuszifestés
Fotó: Dinnyés Várpark és Skanzen

A Várpark egyik legkülönlegesebb része a középkori vármakett-gyűjtemény, amely 46 elfeledett, romos magyar vár kőből, fából és téglából készült rekonstrukcióját vonultatja fel. Az építmények a történelmi Magyarország térképe szerint helyezkednek el, így az ország földrajzi múltját is segítenek megérteni.

 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.