Így halad a szászvári várkastély felújítása

Gördülékenyen halad a szászvári várkastély középkori műemlék-együttesének több mint 600 millió forintból megvalósuló helyreállítása. A szakemberek már a főépület megerősítésén és a lépcsőtorony helyreállításán dolgoznak. A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) koordinálásában valósul meg.

A beruházás jelenlegi állásáról rendezett sajtótájékoztatón Marjay Gyula, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója kiemelte: a projekt célja nem csupán a szászvári épített örökség konzerválása, hanem az eddig lappangó műemlék hiteles és korhű rekonstruálása is. Megtudtuk továbbá, hogy ilyen fokú örökségvédelem nem jöhetett volna létre a megfelelő társadalmi támogatottság nélkül, ezért a főigazgató külön köszönetet mondott mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal jelentős szerepet vállaltak a beruházás kivitelezésében, népszerűsítésében.

A szászvári beruházás munkálatai jelenleg is gőzerővel zajlanak: a kivitelezők már a gazdasági épület, a palotaszárny és a főépület megerősítésén dolgoznak, de az elmúlt időszakban megkezdték a lépcsőtorony helyreállítását is. A további munkákról szólva Bendi Lajos projektmenedzser hozzátette, hogy a továbbiakban a megmaradt főépület rekonstrukciója valósul meg a kápolna visszaépítésével, valamint felmagasítják az egykori kaputornyot is.

Buzás Gergely régész, történész az épületbejáráson a várkastély egyedülállóságát hangsúlyozta, hiszen nincs még egy olyan vár Magyarországon, amely máig megőrizte az 1300-as évekből származó falait, szerkezetét.

A „Szászvár – középkori élet a várkastélyban” című, DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0004 azonosítószámú projekt megvalósulása során a szakemberek a várkastély főépületének felújításán túl az épület történetének bemutatáshoz szükséges látogatóterek kialakítására helyezik a hangsúlyt. A beruházás célja nemcsak az épület, hanem az egész település, egyúttal pedig Baranya-megye turisztikai vonzerejének növelése is.


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.