„Munkásgyerekek ezreinek örömére készül a dagály-uccai népstrand” – tudósított a mai Dagály (akkor még Szabadság) strand építkezéséről Ilyen lesz a dolgozók nyara című cikkében a Népszava 1948. április 4-i, ünnepi számában. A mai napig népszerű fürdő szomszédságában található Szabó Ervin Fiókkönyvtár kiállításából kiderül, hogy – miután a fürdőt csak szeptemberben nyitották meg – a dolgozóknak végül 1949-ig kellett várni. Mindazonáltal a szocialista éra átütő sikereket hozott a magyar fürdők történetében.
A körülményekhez képest rengeteget áldoztak strandépítésre, uszodaépítésre, tudatosan támogatták ezt a szórakozási formát. A főváros XI. kerületében például egy keserű, kénsavas, gyógyhatású vízforrás fölé is strandot szorgalmaztak az illetékesek, hiszen a kerület „dolgozóinak és népének munka után felüdülést jelentene, ha a szép parkhoz még lehetővé tesszük a strand használatát is”. A múlt század derekán végül mégis a ma Szent Imre néven futó Sósfürdő Kórházat adták át a Tétényi úton.
A lendület meglehetősen alábbhagyott az 1990-es években, és csak az elmúlt évtizedben indult ismét fejlődésnek a magyar fürdőélet – panaszolja Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Még így is 30 százalékkal nőtt a kapacitás, illetve a forgalom, s a növekedés továbbra is 1-2 százalékos évente. A szövetség kimutatása szerint 2010-ben 24 millió belépőt adtak el fürdőkbe és strandokra. Az utóbbi években tapasztalható fellendülés a magyar fürdőkultúra sokadik virágzása.
A Kárpát-medence első fürdőit az ókori rómaiak honosították meg. Pannónia területén Septimus Severus római császár építtetett először nyilvános fürdőket a III. században. Később a török uralom még népszerűbbé tette a fürdőzést, „az egykori feljegyzések szerint a török időkben már majdnem annyi fürdő volt Budán, mint manap” – számolt be 1937 májusában a Magyar Fürdőkalauz. Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon „még a 17-18. században is folyamatosan használták a nyilvános fürdőket. A törököktől megörökölt fürdők kincstári tulajdonba kerültek” – tudósít Csiffáry Gabriella 2004-es, Régi magyar fürdővilág című kötetében.
Betett a Balaton
A társasági élet egyik fő színterévé váló építményeket a bécsi kongresszus Budára érkező küldöttei 1815-ben azonban már „kizárólag az alsóbb osztályok szórakozóhelyeként” említették. Pedig időközben a víz gyógyhatását is egyre többen ismerték fel, például a Vinzenz Priessnitz sziléziai farmerről elnevezett hideg vizes borogatás, a priznic nyomán. A találékony gazda egy lovasbaleset után a bordatörését kezelte hideg vizes kendővel.
1849-ben Sebastian Kneipp német pap a saját tüdőtuberkulózisát kezelte házilag: rendszeresen megmártózott felhevült testtel a hideg Dunában. Kúrája azon a – később igazolt – feltevésen alapult, hogy a különböző hőfokú vizes közegek ingereket váltanak ki a bőrön keresztül. A hazai közönség azonban a XIX. század végéig nemigen volt fogékony a hidroterápiára. Sokkal inkább előnyben részesítették a fürdőbeli mulatozást, amire – a bécsi kongresszus résztvevőinek beszámolóival ellentétben – korántsem csak az említett alsóbb osztályok voltak vevők.
A „Császár-fördői Kéjhely” táblával hirdetett létesítmény például az 1848-49-es szabadságharc után az előkelő közönség fő célállomásává vált. A török időkből fennmaradt Császárt ennek megfelelően alakították át 1860-ban. Társalgójában nemcsak a külföldi és a hazai lapok széles választékát lehetett olvasgatni, hanem egy hatalmas zongora is uralta a teret. Erkélyéről festői kilátás tárult a vendégek elé, a feltöltődést pedig egyebek mellett fedett sörcsarnok, gyümölcs- és csemegeárus biztosította.
Ráadásul az egyik leghaladóbb szellemű fürdőként az 1860-as években már modern értelemben vett gyógykezeléseket – iszapfürdőt, inhaláló-, valamint ivókúrát – is kínáltak. A budapesti fürdők pozíciója 1861 után, a Balatonig tartó vasút megépítésével rendült meg. A jótékony hatású vízzel és iszappal büszkélkedő magyar tenger nem csupán az üdülni vágyók kegyeiért szállt harcba. Balatonfüreden a fürdő orvosa, Orzovenszky Károly 1863-ban vezette be a savókúrát, amellyel – a helyi savanyúvizet juhtej savójával keverve – tüdőbajos, gümőkóros, valamint reumás betegeket kezelt.
Rövidesen a balatoni központ vizének a szív- és érrendszerre gyakorolt jótékony hatására is felfigyeltek. A tudományosan megalapozott balneoterápiát Magyarországon Boleman István királyi tanácsos, fürdőorvos kezdte hirdetni. Fürdőtan – Kiváló tekintettel a magyarhoni gyógyhelyekre című 600 oldalas kötetével 1887-ben fektette le a tudományág alapjait. Külön csoportosította a hideg és meleg vizek hatását, majd 1896-ban őt bízták meg a magyarországi gyógyvizek összetételének lajstromozásával is.
Legyen Budapest fürdőváros!
A fürdőkultúra mégis nehezen vívta ki mai rangját. Bárczy István 1906-ban, budapesti polgármesterré történő kinevezése után például nagyszabású városrendezési tervet vezetett elő, amelyben fürdővárosi rangra akarta emelni a fővárost. Csakhogy a főváros lakói ezt sokkal inkább leminősítésnek tekintették. A kétkedőket végül csak azzal lehetett megpuhítani, hogy Bárczy óriási bevételeket jósolt Budapestnek. A kivitelezéssel Zsigmondy Vilmos bányamérnök-geológust bízták meg.
A magyar fővárosban a tisztasági fürdőkben az 1860-as évekig melegítették a vizet, noha akkoriban a geológiai felmérések nyomán már tudhatták, hogy egész Budapest egy hatalmas melegvíz-tároló medence fölött épült – derül ki Szviezsényi Zoltán Budapest a kétezer éves fürdőváros című 1963-as könyvéből. Zsigmondy éppen ezért arra próbált megoldást találni, miként tárhatná fel a hőforrásokat. Csatt Béla idevágó tanulmánya szerint nemcsak a rétegvizek kizárására gondolt, hanem „kiemeli (…) a víz eredeti tisztaságának és hőfokának megőrzését, rámutat a földtani ismeretek és a fúrási minták gyűjtésének fontos szerepére”.
Elmélete elkészítésekor francia és német elődökre támaszkodhatott, ők ugyanis a század első harmadától tökéletesítették a mélyfúrás módszerét. A fúráskor keletkező törmelék eltávolításának hatékony módja például bizonyos Fauvelle nevéhez fűződik. A francia mérnök a fúrólyukat merőkanalak helyett vízsugárral tisztította meg. Módszerével 1845-ben óránként több mint egy métert tudtak haladni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak. Miután Harkányban sikeres kísérleteket végzett, Zsigmondy 1866-ban a Margitszigeten kapott megbízást. „Felépíté a szigeten azt a tornyos gyertya alkotmányt”, majd december 21-én megkezdte a fúrást, amit a következő év májusában fejezett be – tudósított a Pesti Hírlap.
Két évvel később már a Városligetben kezdett artézi kút fúrásába, ahol viszont csak közel 10 évvel később, 970 méter mélyen talált vizet. Az akkori legmélyebb európai termálkútra alapozott Artézifürdő, majd előbbi helyén a Széchenyi fürdő végül 1913-ban nyithatta meg kapuit. Utóbbit Czigler Győző és Dvorzsák Ede tervezték, akik – az 1969-es Budapest fürdői című kiadvány szerint – „figyelembe vették azokat a fürdőtervezési szempontokat, ha úgy tetszik, irányelveket, amelyek ma is a fürdőtervezés alapjául szolgálnak”.
A gőzfürdőkben például a modern higiéniai követelményeknek megfelelően volt előmedence, valamint izzasztó, a folyamatos lehűlést biztosító langyos medencék és szárítószobák, illetve kialakítottak masszázsra, elektroterápiára, gyógytornára alkalmas termeket is. Nem építettek viszont strandfürdőt a szabadban, holott egy jelentés „a fürdőtelepen egy nyitott uszodának a létesítését nemcsak közegészségügyi, hanem pénzügyi szempontból is fontosnak” tartotta volna, mivel „az Artézifürdő a székesfőváros legsűrűbben lakott és a Dunától távol fekvő részeinek közelében van”.
Az 1920-as évekre a strandolás olyan népszerűvé vált, hogy a strandfürdő megépítését nem lehetett tovább halogatni. A két világháború között valóságos kultusza lett a szabadban való fürdőzésnek. A korabeli sajtóorgánumok beszámolói szerint például a Margitszigeten létesített strandfürdőt a Tanácsköztársaság idején „oly mohón vette igénybe az agyonnyomorgatott fővárosi közönség, hogy napirenden voltak a vízbefulladások”. A hatalmas igény kielégítésére építették meg végül 1921-ben a Palatinus strandot.
Történelmi következmények
A trianoni döntéssel sok fürdő a határon kívülre került, így az újabb hévizek felleléséhez kapóra jött a századfordulón indult szénhidrogén-kutatás. Elsőként Hajdúszoboszlón tört fel a földgázzal együtt forró víz is 1925-ben, valamint – hirdette a már idézett Magyar fürdőkalauz – „a megmaradt értékeink között jelentős tényezővé vált a Duna”. A folyó mentén „pesti fövenyfürdők, kis nyaralók, hétvégi sátortáborok (weekendtelepek) keletkeztek és népesednek be nyaranta”. Ekkor épült ki Dömsöd, Leányfalu, Ráckeve, Nagymaros és a Római-part is. A második világháborúban szétzilált fürdőélet kapott ismét új erőre a Rákosi-korszakban.
Nemcsak a szocialista érától való eltávolodás, a világ kinyílása is hozzájárult a budapesti strandok átmeneti hanyatlásához. A helyi fürdők újrafelfedezése jórészt a válság szűkös esztendőihez kapcsolódnak, pedig a nyaralás efféle illúziója nem feltétlenül olcsó mulatság. A fürdők között inkább felsőkategóriásnak számító újpesti Aquaworld házi felmérése szerint egy vendég általában a napi belépőjegy árát (a felnőtt belépő hétköznap 5 ezer forint) még egyszer elkölti a fürdőbeli szolgáltatásokra és a vendéglátásra.
Az időkorlátos, illetve az esti órákra szóló belépő ugyan olcsóbb, ráadásul utóbbi azért is népszerű, mert a fürdőszövetség felmérése szerint a magyarok átlagosan legfeljebb 4-6 órát töltenek a víz mellett. Ez a vidéki fürdőhelyeket is további feladat elé állítja – hívja fel a figyelmet a már idézett Juhász Szabolcs –, hiszen ahhoz, hogy vonzóbbá tudjanak válni, alternatív programokat is kell ajánlaniuk a kisebb-nagyobb városokba több napra befizetők számára. A potenciális fürdőközönség szemléletének a formálása is szükséges lehet.
Miközben ugyanis egy-egy kánikulai napon 11-20 ezren is kiruccannak a fővárosi strandokra – mint azt Kiss Dóra, a 13 budapesti strandot üzemeltető Budapest Gyógyfürdői Zrt. munkatársa elmondta –, hűvösebb időben jó, ha a 3-4 ezret eléri a látogatók száma. Pedig a fürdők többsége a kedvezőtlenebb időjárásra is fel van készülve, meleg vizes, fedett medencékkel várják a látogatókat.
Forrás: Gyártástrend
