Jótékonysági licit óriástobozokra

A Down-szindróma világnapja alkalmából két impozáns méretű, az Arborétum óriástobozú fenyőjéről szüretelt tobozt ajánl fel jótékonysági árverésre a Folly Arborétum és Borászat.

A befolyó összeget idén egy olyan XI. kerületi óvodának adományozzák, amely integráltan neveli a speciális nevelési igényű gyermekeket. A licit másodlagos célja, hogy felhívják a figyelmet az ilyen típusú intézmények fontosságára.

A Folly Arborétum és Borászat életében évek óta fontos dátum március 21-e, a Down-szindróma világnapja, ugyanis Folly Judit egyik gyermeke Down-szindrómával született: Miklós már 6 éves, fejlesztésében elsősorban a család, az otthoni légkör és a korban közeli testvérei segítenek. Közvetlenül ezután azonban a legtöbbet annak az integráló óvodának köszönhet, ahova jár, és ahol befogadták. 

 

Megtapasztalva Miklós születésekor a teljes kétségbeesést, úgy gondoljuk, történetünket elmesélve reményt tudunk adni a hasonló helyzetben lévő várandós vagy szülés után álló édesanyáknak, édesapáknak, családoknak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy időről időre valamilyen jótékonysági akcióval hívjuk fel a figyelmet a témára. Idén azért választottuk ki kifejezetten ezt az óvodát, mert az az integrált nevelés, amely ebben az intézményben folyik, és a nevelők munkája példaértékű”, mondta Folly Réka, a Folly Arborétum és Borászat ügyvezetője a jótékonysági kampány kapcsán. 

A jótékonysági aukción két toboz kerül árverésre arról az órástobozú fenyőről, amelyet még Folly Gyula, Réka és Judit édesapja ültetett. A 60 éves fa ma már több, mint tíz méter magas, érett tobozai elérhetik a 30–40 cm magasságot, nedves súlyuk megközelíti a 3-4 kg-ot. Legutóbb tavaly novemberben volt tobozszüret az Arborétumban, az árverésre felajánlott tobozokat is ekkor takarították be.

A két óriástobozra licitálni az erre készült Facebook esemény alatt lehet majd itt.  

Az óriástobozokra licitálni március 17-én 10.00 órától lehet, a jótékonysági árverés 03.18-án 14.00 órakor zárul. 

Forrás: Turizmus Online


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.