Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Szonda István, a Gyomaendrődi Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke a tárlat megnyitóján elmondta, a Kállai 100 országos ünnepségsorozat részeként megrendezett kiállításon fotókkal, tablókkal, személyes tárgyakkal idézik meg az 1925. október 4-én, Gyomán született művész alakját.
A tablók bemutatják életútját, legfontosabb színpadi és filmes szerepeit. A kiállításon szerepel Keleti Éva fotóművész csaknem harminc alkotása, melyek hűen ábrázolják Kállai Ferenc gazdag pályáját és személyes életének néhány mozzanatát.
A most nyíló kiállítás egy részlete - az időszaki tárlat e hónap végéig látogatható Fotó: MTI/Oláh Tamás
Az október 31-ig látogatható kiállításon a művész életének egy-egy szakaszát reprezentálják különböző dokumentumok, elismerések, és személyes tárgyak is, amelyek korábban az otthonát díszítették.
Látható a tárlaton Krampner Ferenc néven született művész anyakönyvi kivonata, bizonyítványai, számos családi fotó, igazolványok, és édesanyjának írt névnapi köszöntője is 1939-ből.
Kállai Ferenc számos kitüntetése között bemutatják a kiállításon azt kisplasztikát is, amelyet a színész az 1977-es teheráni filmfesztiválon a legjobb férfi alakításért kapott Szász Péter Szépek és bolondok című filmjében nyújtott alakításáért. Az alkotást a tárlathoz kapcsolódva szombaton délután műsorára tűzi a szegedi Belvárosi mozi.
Szerepelnek a kiállításon a színésznek dedikált könyvek, köztük Illyés Gyula Poharaim című verseskötete, és az érdeklődők olvashatják azt a verset is, melyet Bodrogi Gyula – ahogy ajánlásában fogalmazott: „a színész király, Kállai Ferenc” – születésnapjára írt.
Külön tabló válogat Kállai Ferenc csaknem száz filmes szerepéből: látható a kiállításon A tanú című film stábfotója, és a Megint tanú szövegkönyvének számára készült példánya is.
A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán.
A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.