Kerékpáros kishajókat adtak át a Tisza-tavon

A két kerékpáros és gyalogos kishajó segítségével nemcsak a Tisza-tó teljes megkerülése, hanem akár már egy rövidebb szakasz körtúrás teljesítése is lehetővé válik.

A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.

A Tisza-tó a hazai kerékpáros turizmus egyik fellegvára. Jól jelzi ezt, hogy kevesebb, mint egy év alatt már százezer kerékpáros használta az ottani kerékpárutakat. A megnövekedett kerékpáros forgalomra reagálva korábban kerékpárút-szakaszok újultak meg a tó körül, és egy új kerékpáros hídrendszer is épült. A tó körüli szolgáltatást az utóbbi években kalandtérkép, biciklis pihenők, mosdók, illetve egy tematikus, játszótérrel kiegészült családbarát megállóhely növelte tovább.

A Tisza-tó a hazai kerékpáros turizmus egyik fellegvára
A Tisza-tó a hazai kerékpáros turizmus egyik fellegvára
Fotó: Aktív Magyarország

Most a két kerékpáros és gyalogos kishajó segítségével nemcsak a Tisza-tó teljes megkerülése, hanem akár már egy rövidebb szakasz körtúrás teljesítése is lehetővé válik, így az időseknek és a kisgyermekes családoknak sem kell lemondaniuk a Tisza-tavi kerékpározás élményéről. A kishajók a tiszaderzsi, illetve a tiszanána-dinnyésháti kikötők között közlekednek, így a tavat akár többször megkerülők számára is alternatívát, változatosságot biztosít.

A biciklis kishajók is hozzátesznek a térség egyre növekvő aktív turisztikai jelentőségéhez.

– emelte ki Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ igazgatója a kishajók átadóján. Hozzátette: a mostani gyalogos-biciklis kishajók megvalósítása is azt jelzi, hogy a helyi lakosok lelkesedése és összefogása az állami szektor képviselőit is cselekvésre buzdítja.

A Tisza-tó a hazai kerékpáros turizmus egyik fellegvára. Jól jelzi ezt, hogy kevesebb, mint egy év alatt már százezer kerékpáros használta az ottani kerékpárutakat. A megnövekedett kerékpáros forgalomra reagálva korábban kerékpárút-szakaszok újultak meg a tó körül, és egy új kerékpáros hídrendszer is épült. A tó körüli szolgáltatást az utóbbi években kalandtérkép, biciklis pihenők, mosdók, illetve egy tematikus, játszótérrel kiegészült családbarát megállóhely növelte tovább.

Most a két kerékpáros és gyalogos kishajó segítségével nemcsak a Tisza-tó teljes megkerülése, hanem akár már egy rövidebb szakasz körtúrás teljesítése is lehetővé válik, így az időseknek és a kisgyermekes családoknak sem kell lemondaniuk a Tisza-tavi kerékpározás élményéről.

A kishajók a tiszaderzsi, illetve a tiszanána-dinnyésháti kikötők között közlekednek, így a tavat akár többször megkerülők számára is alternatívát, változatosságot biztosít.

Az időseknek és a kisgyermekes családoknak sem kell lemondaniuk a Tisza-tavi kerékpározás élményéről
Az időseknek és a kisgyermekes családoknak sem kell lemondaniuk a Tisza-tavi kerékpározás élményéről
Fotó: Aktív Magyarország

A biciklis kishajók is hozzátesznek a térség egyre növekvő aktív turisztikai jelentőségéhez – emelte ki Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ igazgatója a kishajók átadóján. Hozzátette: a mostani gyalogos-biciklis kishajók megvalósítása is azt jelzi, hogy a helyi lakosok lelkesedése és összefogása az állami szektor képviselőit is cselekvésre buzdítja.


Krízishelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Krízishelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista könyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.
Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja

Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja 

Június 21-én újra Múzeumok Éjszakája.
14 helyszín 1 karszalaggal – videóval

14 helyszín 1 karszalaggal – videóval 

Programhegyek az esztergomi Múzeumok Éjszakáján.
Ha nyár, akkor KeszthelyFest

Ha nyár, akkor KeszthelyFest 

A szervezők bejelentették: már teljes a 2025-ös KeszthelyFest program.
Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten

Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten 

Egész napos akvarell bemutató a MagNet Közösségi Házban.
Több száz programmal vár Hajdúszoboszló

Több száz programmal vár Hajdúszoboszló  

A város turizmusa jelentős hatással van a kulturális programkínálatra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.