Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

A vasárnapig tartó eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért. A Nemzeti Vágta rendezvényei, amelyeknek az idén is Szilvásvárad ad otthont, a nulladik nappal indulnak, majd a következő két napon lesznek a döntők.

A Nemzeti Vágtán hatvan település képviselteti magát. A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. A versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak. A nemzetközi futamokon kizárólag ötévesnél idősebb, magyar tenyésztésű lipicai lovakkal lehet rajthoz állni. A távot az előző évekhez képest egy körrel lerövidítették a középdöntőben és a döntőben. A Nemzeti Vágtán az előfutamban négy és fél kört teljesítenek a lovasok. A hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.


Fotó: Nemzeti Vágta Facebook oldala

A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat. Előbbin 16, utóbbin 24 fiatal versenyez.

Szombaton előfutamokat, kocsitoló versenyt és méneshajtást láthatnak az érdeklődők, valamint fellépnek a Győri Ördöglovasok.

Vasárnap a nemzetközi résztvevők a hagyományos Nemzetközi Futamban is összemérik erejüket, amely így idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama lesz az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság csatlakozásával.

A zárónapon a 200 gyermek oktatását végző lovasiskola, a HaZám Egyesület gyermeklovasai tartanak bemutatót, jelen lesz a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület 30 tagja is, emellett 1848-49-es csatajelenet, puszta ötös, csikósbemutató, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is várja az érdeklődőket.

 


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.