Koncertek, Pilvax-brunch és irodalmi programok a Művészetek Völgyében

Több mint 2200 program közül válogathatnak a látogatók idén a Művészetek Völgyében.

Az összművészeti fesztiválon a Petőfi Kulturális Ügynökségnek két saját helyszíne lesz: a Petőfi és a Póka udvarban a közönség megismerheti azt a kulturális értékteremtő munkát, amit az ügynökség a könnyűzene, az irodalom és az alkotóművészet területén végez.

Petőfi udvar: Lil Frakk, Bérczesi Róbert Solére, valamint a Petőfi Nagylemez és a Hangfoglaló

Programok előadói a színpadon A Petőfi udvarban napközben kulturális programokkal, esténként könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.

A Hajógyár színpadán fellép például Solére, Lil Frakk, a The Carbonfools, az OIEE, Szakács Gergő, Bérczesi Róbert, valamint az Aranyakkord, de bemutatkoznak a Petőfi Nagylemez Program által támogatott Abigél és egy5egy, valamint a Hangfoglaló Program által felkarolt Pandóra Projekt és Sisi is. A 2014-ben indított programnak köszönhetően – amelynek célja többek között az induló zenekarok bel- és külföldi népszerűsítése, valamint fellépési lehetőségek biztosítása – idén nyáron 20 előadó 18 különböző fesztiválon ad majd koncertet.

A koncertek mellett többek között irodalmi programok és ismeretterjesztő előadások is várják majd az érdeklődőket. Július 27-én mutatják be a Nem akarok című, Nemes Nagy Ágnes életét bemutató koncertszínházi előadást, amelynek rendezője és szereplője Vecsei H. Miklós színművész, zeneszerzője Tempfli Erik Artisjus-díjas zongorista, énekese a Nemes Nagy Ágnest megszemélyesítő Hegedűs Bori, narrátora Juhász Anna irodalmár. A Zene+szó élőzenés beszélgetéseken a résztvevők közelebbről megismerhetik az alkotás folyamatát, a dalszöveg és a dal születése mögötti irodalmi inspirációkat, az írónak ihletként szolgáló dallamokat.

A Balaton-felvidék összművészeti fesztiválján bemutatkozik a Petőfi Kulturális Ügynökség Kazinczy Műhelye is: Pölcz Ádám nyelvész és Farsang Máté, a 23. Kossuth-szónokverseny influenszer-különdíjasa szócsatázik majd, lesz „élő magyaróra” és interaktív nyelvi játék, a Petőfi Irodalmi Múzeum délutáni beszélgetésein pedig művészek és műértők vizsgálják majd, hogyan hatott a 200 éve született Petőfi Sándor saját kortársaira és a mi kortársainkra. Az ikonikus költő áll majd az egyik különleges program, a 4 akkord Petőfivel fókuszában is.

A Magyar Kultúra magazin szintén érdekes témákat hoz a fesztiválra: a konokságról költővel, a szerelemről pszichoterapeutával, az emlékezésről agykutatóval, a szabadságról kutyaszakértővel beszélgetnek majd.

Póka udvar: koncertek, művészeti és irodalmi programok A Petőfi Kulturális Ügynökség másik helyszínén, a Póka udvarban is rengeteg program közül válogathatnak majd a látogatók – a korábbi Kőbánya udvar átnevezésével Póka Egon Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző, a legendás Kőbányai Zenei Stúdió művészeti iskola alapítója előtt tisztelegnek. Koncertet ad majd többek között Deák Bill Gyula, a Fran Palermo, az Anna and the Barbies, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, illetve A Dal 2023 című dalválasztó műsor több indulója, például a Roy Galeri vagy a Jazztelen.

Napközben sem lesz hiány zenei, képzőművészeti és irodalmi programokból. Az udvart tíz napon keresztül interaktív gyermekprogramok nyitják, amelyeket workshopok, gyermekkoncertek, előadások követnek. A fókuszban a könnyűzenei oktatás témája áll majd – Hegyi György, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára, dalszerző, zenész például élőzenés könnyűzene-történeti „órákat” is tart legendás magyar dalokról. A Petőfi Irodalmi Múzeum a Petőfi 200 busszal is jelen lesz a fesztiválon, amellyel Petőfi Sándor rövid, de annál mozgalmasabb életútját és alkotói dinamizmusát mutatja be, de idén is lesznek hétköznaponként Pilvax-brunchok, ahol a költőhöz köthető témákat boncolgatnak majd a közönség bevonásával.

A MANK Nonprofit Kft. is különleges programot visz a Póka Udvarba: arra vállalkoznak, hogy a zene gondolati szabadságát helyspecifikus installációk segítségével jelenítsék meg. A szentendrei ÚjMűhely Galéria népszerű beszélgetéssorozata, a SANCTUM kapolcsi „különkiadásában” Juhász Anna és meghívott vendégei a művészet olyan megrendítő pillanatait keresik, amelyek révén közelebb kerülhetünk saját magunkhoz és – ha ez egyáltalán lehetséges – néhány pillanatra a világ megértéséhez is. A helyszínen már 16 órától akusztikus koncertekkel lehet hangolódni az estére.

Az utolsó napon fiatal tehetségek zárják a fesztivált, fellép majd a Siculus Fesztivál Tehetségkutató nyertes zenekara és a Hangfoglaló Programiroda egy induló előadója, az estét a Kőbányai Zenei Stúdió jelenlegi és volt növendékeinek produkciója koronázza meg. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a felkért művészek egy közösségi összművészeti alkotással is készülnek, amelynek elkészítésébe bevonják a látogatókat és az online követőket is. Az aktivitás keretében Pölcz Ádám és Hegyi György dalszöveget írnak, ezt a 4 akkord Petőfivel produkció Szakadáti Mátyás segítségével zenésíti meg, Krizbai Gergő festőművész szakmai vezetésével a látogatók is bekapcsolódhatnak a közös alkotásba.

Mindezt a tervek szerint online is közvetítik majd, ahol a követők reakciógombokkal tudnak majd szavazni a folyamat alakulásáról.

Forrás: salt.hu / Turizmus Online


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.