Korabeli hangulatot áraszt a Mudrány-kúria borospincéje

A szőlőtermesztést és a borkultúrát bemutató kiállításnak is otthont adhat majd a Mudrány-kúria alatt lévő, uniós támogatás segítségével felújított borospince, amelyet csütörtökön adtak át Szabolcs községben.

Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója az avatás alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, hogy a szatmárnémeti Szatmár Múzeummal közösen elindított, Cult-Tour című program segítségével Magyarországon és Romániában összesen hét helyszínen újultak meg műemléki épületek több mint 265 ezer euró összköltségből.

Magyar oldalon a Sóstói Múzeumfaluban kibővítettek egy honfoglalás kori falut és egy magtárépületet, Paposon felújították a gótikus műemlék templomot, Tiszabercelen Bessenyei György emlékházát, Szabolcs községben pedig a Mudrány-kúria pincéjét hozták rendbe. Szatmár megyében már átadtak Apa községben egy görög katolikus püspöki szülőházat, szeptember végén pedig átadják Ady Endre felújított érmindszenti szülőházát és emlékmúzeumát, illetve egy régészeti parkot Aranyosmeggyesen.

A fejlesztésekkel azt szeretnénk elérni, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai célpont legyen - tette hozzá Bene János. A földváráról híres Szabolcs községben 2010-ben adták át a felújított Mudrány-kúriát, a mintegy 50 millió forint értékű rekonstrukcióra a Castellum Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázata nyújtott lehetőséget.

A 18. század végén épült kúriában - a konyha és a zárt előtér kivételével - valamennyi helyiség mennyezetét hun és magyar fejedelmek, királyok festett mellképeivel díszítették. A kúriát 1978-ig református lelkészlakként használták. Az épülethez irodalmi emlék is fűződik: Móricz Zsigmondot barátai egy tiszatelki vendégeskedés után vitték el Szabolcsra, és az itt szerzett élményeiről A szabolcsi földvár című riportjában számolt be az író. Később az Ebéd című híres novellájában örökítette meg itteni benyomásait: az elbeszélésben ábrázolt nevezetes lakomának a Mudrány-kúria ebédlője volt a színhelye. Ezeknek a lakomáknak az élményét idézi fel a most átadott hangulatos borospince is, amelynek felújítására a Cult-Tour program keretében kétmillió forintot fordítottak.

Forrás: MTI


Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.