Megújult a Farmosi Madárvárta és az Egreskátai Major

Állami és pályázati forrásokból valósultak meg természetvédelmi fejlesztések és új bemutatóhely a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben.

„A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében, Budapest vonzáskörzetében  - I." című, VEKOP-4.2.1-15.-2016-00006 projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság két bemutatóhelye újult meg: a pilisszentiváni Pilisi Len Látogatóközpont mellett a most átadásra kerülő Farmosi Madárvárta is - olvasható a DINPI honlapján.

A Farmosi Madárvárta Natura 2000 bemutatóhely a környék környezeti nevelési és ökoturisztikai bázisaként és az önkéntes természetvédelmi munka központjaként szolgál. A Széchenyi 2020 program keretében felújított Farmosi Madárvárta átalakított tanyaépülete (egykori gátőrház) a korszerű madárgyűrűzési bemutató hely kiszolgáló épületeként látja el funkcióját.

Az újonnan felépített faszerkezetes pajta pedig a Natura 2000 bemutatóhelyként a madárgyűrűzési foglalkozások és a tudományos-természetvédelmi célú madárgyűrűzési tevékenységet kiszolgáló épületként működik. Az épületek körül a gyerekcsoportok élményszerű fogadását szolgáló interaktív és információs elemeket helyeztek el.

A Madárvárta egyúttal a hagyományos farmosi békamentés bázisa is, valamint a tavaszköszöntő Gólyaváró Családi nap helyszíne is, melyet idén április 2-án szombaton rendeznek meg.

A projekt teljes költsége bruttó 350 M Ft, ebből a Pilisi Len Látogatóközpont felújítása bruttó 200 M Ft, a Farmosi Madárvárta felújítása bruttó 88,3 M Ft.



„A kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója a Gerje-Perje-síkon” c. projekt egyik fő célkitűzése a védett Galgahévízi-láprét, továbbá az Alsó-Tápió és a különleges madárvédelmi területeken található vizes élőhelyek vízellátásának biztosítása. A tizenegy helyszínen elvégzett beavatkozások kedvező hatással lesznek a területek talajvíz háztartására éppúgy, mint a Natura 2000 jelölő madár és egyéb állatfajokra.

A Nagykáta - Egreskátai majorban megvalósított beruházás eredményeként egy korszerű téli szálláshely került kialakításra a DINPI szürkemarha állománya részére. A természetközeli legeltetés  hozzájárul a Hajta-mente természetmegőrzési területen a Natura 2000 jelölő fajok és élőhelyek megőrzéséhez. Az európai uniós támogatás segítségével új  karámok, szemestakarmány-tároló, tüzivíz-tároló, újabb itatók kialakítása valamint kerítés építése valósult meg.

A VEKOP-4.2.1-15-2016-00003 projekt teljes költségvetése bruttó 600 M Ft, ebből a vizes élőhelyek rekonstrukciója bruttó 147 M Ft, az Egreskátai major fejlesztése pedig 337 M Ft.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.