„Vallom, hogy az étkezés legfontosabb szerepe és feladata manapság, a 21. században újra ugyanaz, mint ami évszázadokkal ezelőtt volt, csak éppen valahogy elfelejtettük. Nevezetesen, hogy összehozzon minket, embereket, hogy összehozza, egy asztalhoz ültesse újra a családokat, barátokat. Vallom, hogy az étkezés, az étel elkészítése szentség, tiszta megnyilvánulása a szeretetnek, a szívvel-lélekkel történő adni akarásnak. Ebben a túldigitalizált és információs zajzuhatagtól hangos világban az étkezés a megnyugvás, a lelassulás, az összetartó erő szerepét is betölti. Az asztalnál újra értelmet nyer az idő és az egymásra figyelés fontossága” – írja a könyv bevezetőjében Gianni, aki nem titkolja, hogy életében és munkájában a család és a gyermekkorban szerzett élmények és tapasztalatok máig meghatározó szerepet játszanak. Az étkezésre és a konyhára szertartásként tekint, melynek fő célja, hogy összekapcsolja az embereket. „Gyerekként sokszor kaptam kamu kávét a nagymamámtól, hogy én is velük ülhessek az asztalnál délutánonként. Így vezetett be az étkezés és a családi együttlét legfontosabb rituáléiba.”

Ösztöndíjasként érkezett Budapestre, élvezettel fedezte fel a város életét és ételeit, dolgozott vendéglátósként, majd néhány évvel később az Olaszországból hozott tudással, tradíciókkal felvértezve vágott bele a Pomo D’Oro nevű kalandba. Bár már akkor is jól beszélte a nyelvünket, az ételein keresztül teremtett kapcsolatot az emberekkel. „A kommunikációban az elhangzó szó legfeljebb 15 %-ot nyom a latba, minden más a metakommunikáción múlik. Talán ezért is könnyebb az ételeken keresztül közeledni egymáshoz.”

Az út természetesen számos akadályt és nehézséget is tartogatott, ezekről is olvashatunk a könyvben. A Pomo D`Oro Magyarországon elsőként kapta meg az Olasz Szakács Szövetség védnöki táblákat, majd az Olasz Konyhaművészeti Akadémia ajánlását, melyeket több elismerés is követett. Mindez nem jöhetett volna létre a kitartó és évek alatt jól összekovácsolódott csapat tagjai nélkül. A könyvben nagyon fontos hangsúlyt kap az, hogyan tudják erősíteni egymást egy étterem dolgozói, mitől működik a Pomo D’Oro személyzete, milyen nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap. Az ő történeteik és a Giannival való közös munka tapasztalatai is gazdagítják ezt az egyszerre olvasmányos és látványos könyvet. A szerző ötletekből kifogyhatatlan, tele van tervvel. Hitvallása, hogy bár a fejlődés kulcsa a változtatásra és a megújulásra való készség, ragaszkodni kell a hagyományokhoz, a színvonalhoz és a valódi ízekhez úgy, hogy ez mindenki számára elérhető legyen. Az Arany János utca az ő vezényletével lett mára már különleges budapesti színfolt, amely hamisítatlan olasz hangulatot varázsol a gasztronómián keresztül a magyar fővárosba is, de hiszi, hogy ő csak az arca ennek a történetnek, csapatának minden tagjára ugyanekkora szükség van.

A könyv tehát nem csupán egy gasztronómiai utazás, hiszen a Pomo D’Oro beszámolóin és gondolatain keresztül elénk tárul az olasz életérzés, bepillantást nyerünk az olasz kultúrába és egy étterem csapatának mindennapjaiba, de természetesen megismerhetjük Rosario Simeoli séf néhány csodás receptjét is. Gianni közvetlen stílusa pedig a sorok között is mindenkit magával ragad, személyes története pedig inspiráló és példamutató lehet mindazoknak, akik hozzá hasonlóan mernek kockáztatni és bátran belevágni valami új dologba is.