Sétasorozat indul Hild József építészeti öröksége nyomán

Ingyenes sétasorozatot indít Hild József építészeti öröksége nyomán november 20-án az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

A három alkalomból álló program során a résztvevők felfedezik Hild József polgári és középületeit, képet kapva egyúttal e politikailag, gazdaságilag és művészetileg is fellendülő időszak történéseiről és hangulatáról - áll az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, Hild József a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, aki a reformkori Pest arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott, de közismertek svábhegyi épületei is.

A három séta Hild József polgári építészeti alkotásainak remekeit veszi sorra, bejárva az egykor német nyelven elnevezett utcákat, megismerve az építtető családokat, felfedezve az 1840 körül emelt klasszicista stílusú házakat. A pesti belváros az épületein keresztül pontos korlenyomata annak az időszaknak, amikor az erősödő polgárság öntudatára ébredt - írják a közleményben. A séta alkalmával a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy miről árulkodik egy kilincs, egy lépcsőház, egy ablakkeret, hogyan éltek azok, akik ilyeneket készíttettek, miért látjuk még ma is lenyűgözőnek és elegánsnak ezeket a házakat, valamint, hogy milyen ember volt Hild József, aki képes volt mindezt létrehozni.

Vasárnap 11 és 13 óra között az első séta alkalmával Kiss Eszter, a Katona József Színház színművésze, a program szakmai felelőse irodalmi művekkel és művészettörténeti információkkal várja időutazásra az érdeklődőket. A második séta alkalmával november 27-én a Svábhegyen tekintik át a Hild-értékeket. A hegyvidéki program a mester villaépítészetének szép példáit veszi sorra, és a szintén itt élt Jókai Mór írásaiból válogatva idézik meg a Svábhegy egykori hangulatát. Hild József építészetének ma is élő, eleven példája a Budakeszi úton található Hild-villa, amelyet családja részére tervezett és építtetett 1844-ben. December 4-én, a harmadik sétán a résztvevők az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek 2013 óta helyet adó épületet járhatják végig. A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. Regisztrálni a sétasorozat vasárnapi nyitóeseményre az MMA MMKI honlapján lehet.

Forrás: MTI


Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.