Százmillió forintból újult meg a Budapest Sportaréna

Megújult 100 millió forint fejlesztéssel a Papp László Budapest Sportaréna, a beruházás keretében a páholyszinten az épület adottságaihoz igazodó vendéglátóhelyeket alakítottak ki - mondta Róna Andrea, a Budapest Sportaréna üzletfejlesztési igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondása szerint a beruházással elsősorban az üzleti szféra felé nyitottak. A kialakított 20 páholy teljes kihasználtsággal üzemel, és a páholyszinten a jobb kiszolgálás érdekében indítanak újabb szolgáltatásokat.
Róna Andrea elmondta, hogy az idén 80 rendezvényt tartottak a tavalyi 70-nel szemben, a látogatók száma elérte a félmilliót. A rendezvények 60 százaléka zenei és kulturális esemény, a többi kongresszus, sportesemény és zártkörű vállalati esemény.

A Budapest Sportaréna jelentős informatikai fejlesztéseket is végrehajtott. A fejlesztési igazgató ismertette: kísérleti jelleggel az online jegyértékesítés során kényelmi szolgáltatásként étel és ital előrendelést lehet vásárolni, a parkolást előzetesen, online is meg lehet majd venni. Tervezik a online pincér bevezetését, azaz előadás közben a felkínált menüből lehet mobiltelefonon rendelni a páholyokba. Decemberben pedig tesztelik a rendezvények utáni partik tartását a páholyszinten.

Róna Andrea beszámolt arról is, hogy a párizsi terrortámadást követően fokozott biztonsági ellenőrzést vezettek be a belépésnél, a közösségi médiából érkező visszajelzések alapján erős biztonsági érzetet sikerült kialakítaniuk.

Schwab Richard, a Budapest Aréna üzemeltetője, a Gránit Pólus üzletfejlesztési vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nyitni akarnak a vidék Magyarországa felé, mivel felmérések szerint a látogatók 80 százaléka 50 kilométeres körzetből érkezik. A szélesítés érdekében hétvégi csomagokat árulnak majd rendezvényeikhez, szállodákkal együttműködve.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) együttműködve alapítványi támogatásokkal matiné előadásokat tartanak majd jutányos árú jegyekkel, hogy minél több gyerekhez eljuthasson a kultúra - mondta Schwab Richard.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.