Színvonalas, külföldieknek is ajánlható program

Új helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokban állítja színpadra a Müpa a Recirquel ünnepi produkcióját, a Kristály című újcirkusz-mesét. Az előadás december 6. és január 15. között mintegy 70 alkalommal látható.

A darab a klasszikus téli mesék világába repíti a nézőket, akik a különleges cirkuszi térnek köszönhetően a történet részeseinek érezhetik magukat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott Kristály című produkció története a cirkusz és a tánc eszközeivel idézi meg a klasszikus mesék világát. A történet szerint Hólandia jégbe fagyott birodalmában nincs helyük az érzelmeknek, és még kevésbé a melegnek. Tilos a jókedv, a nevetés, és a bánatot is jobb leplezni: a királynő, Kristály ugyanis elvesztette hitét az emberi érzelmekben, a világot jégbe fagyasztotta, és csillogó, ám jeges falak közé zárkózva kéri számon birodalmának lakóin az egészen a szív mélyéig hatoló fagyos fegyelmet. Jégország elemein azonban időről időre repedések keletkeznek, és a tiltott szerelem tüze meg-meg olvasztja a jégtáblákat - áll a darab ismertetőjében.

 

Mint írják, a 2018-ban, a Müpa mellett felállított cirkuszi sátorban bemutatott előadásban a nézők egészen közelről csodálhatják meg a fejük felett elsuhanó artisták lélegzetelállító mutatványait. A Millenáris Üvegcsarnok (D épület) a cirkuszi sátornál nagyobb előadóterében a produkció különlegesebb lesz, más érzés lesz ebbe a térbe belépni, így azok számára is új élmény lehet a Kristály, akik az elmúlt években már látták a darabot - emelik ki a közleményben. Kristály szerepében továbbra is Horányi Juli énekesnő látható, az udvari Manót a társulat korábbi előadásaiból is ismert Egyed Brigitta színésznő alakítja. A produkcióban sokféle cirkuszi zsánerszám és táncos elem látható, a Recirquel állandó társulata vendégművészekkel, köztük hiphop-táncosokkal lép porondra. A produkcióban eredeti zeneművek és karácsonyi klasszikusok adaptációi hallhatók, a zenei szólamokat Terjék Gábor és Mester Dávid szerezte, a jelmezeket Kasza Emese tervezte, a díszletek Klimó Péter tervei alapján készültek. Az előadás társrendezője Illés Renátó, társkoreográfusa Zsíros Gábor, a próbavezető Horváth Zita - áll a közleményben. Az előadásról további információ a https://www.mupa.hu/programok/kristaly linken érhető el.

Forrás: MTI


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.