Szombaton indul a PIM KertLabor

Koncertek, versszínház, közösségi programok várják az érdeklődőket egész nyáron a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kertjében.

A Károlyi-kerttel egybenyitott területen várják a múzeumlátogatókat és a város zajából kiszakadni vágyókat; ennek apropóján indul szombaton a PIM KertLabor nevű fesztivál, amelynek célja, hogy a múzeum kertjét valódi közösségi térré alakítsa, és közelebb hozza a Károlyi-kert látogatóit a múzeum kínálta kulturális lehetőségekhez. Mint a közleményben fogalmaznak, az egész nyáron át tartó programsorozat célja, hogy "kihozza a múzeumot a szabadba", és a nyári délutánok és esték különleges atmoszférájában mutassa be a PIM sokszínű kiállításait és kiterjedt gyűjteményét.


A nyári fesztivált július 1-jén, szombaton a Muse set című sorozat első eseménye, Pátkai Rozina exkluzív koncertje nyitja: a dalszerző-énekes ezúttal Nemes Nagy Ágnes verseinek és interjúrészleteinek felhasználásával, a PIM Mindenek ellenére föld - Nemes Nagy Ágnes tájképei című kiállításából merítve hozta létre különleges, kifejezetten erre az estére megálmodott előadását.

A Párhuzamos történetek című felolvasószínházi előadásokon kiderül, hogyan hatott egymásra, valamint mi a közös Petőfi Sándor és Petri György, Polcz Alaine és Nemes Nagy Ágnes, vagy Nádas Péter és Hajnóczy Péter világában. Horváth Kristóf "Színész Bob" a Csukás-univerzumot mutatja be, a Jelen a kertben workshopsorozat pedig azt járja körül, "hogyan segíthet egy kortárs költő megtalálni az egyensúlyt".

A Hajógyár kertkoncerteken havonta két alkalommal olyan zenei alkotók adnak ízelítőt művészetükből, mint Manoya & az É.G., Brenka, Balla-Cz.K. (Platon Karataev duó), Petruska, Bíró Szabolcs "Maszkura" és Kathy Zsolt.
    

További információk a https://pim.hu/ internetes oldalon találhatók.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.