Tisztul az utazásszervezői piac

A magyarországi utazásszervezési piac évről évre tisztul - állapítja meg az Opten céginformáció-szolgáltató legfrissebb összegzésében, utalva arra, hogy tavaly mintegy 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben az elemzők pozitív jelnek értékelik, hogy a felszámolással megszűnő cégek száma jelentősen, 41 százalékkal csökkent. Fontos az is, hogy ismét egyre többen látnak ebben a területben üzleti lehetőséget Magyarországon: az idén már az első fél évben annyi utazásszervező céget alapítottak, mint 2015. egészében - teszik hozzá.

A közel 1300 céget és mintegy 5000 alkalmazottat magába foglaló piac átalakulóban van, amelyet nagyban befolyásol az, hogy az utazási irodák miként reagálnak az utazási célpontok beszűkülésére, átrendeződésére - fejtik ki a közleményben. Megjegyzik: nemcsak belföldön, hanem az Európai Unióban és a világ legtöbb országában tapasztalható, hogy az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az utazási szokások.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a külföldi utazásuk kockázatait az utazók maguk is csökkenthetik, ha ellenőrzik az utazásszervező céget. Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója szerint az ügyfél néhány alapadatból is meggyőződhet arról, hogy stabil cégre bízta az utazása megszervezését. Ilyen például az, hogy hány éve működik a cég, hány alkalmazottja van, nyereséges-e.

Az Opten megjegyzi, hogy a nyereségességet tekintve az utazásszervezők számára 2015. igen jó év volt, azonban a cégek mintegy negyede így is veszteséggel zárta a múlt évet. Az utazásszervező cégek életkor szerinti megoszlásából az tűnik ki, hogy több mint 7 százalékuk még 2 éve sem működik, mintegy negyedük 2 és 10 év közötti, míg majdnem 60 százalékuk már több mint 10 éves múlttal rendelkezik.

Az alkalmazotti létszám szerint vizsgálva a cégeket kiderül: 5-nél magasabb alkalmazotti létszámot csupán minden nyolcadik cég foglalkoztat, 20-nál több alkalmazott pedig csak minden negyvenedik cégnél van. A cégek közel kétharmada egyszemélyes vállalkozásként működik - ismerteti az Opten.

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk korábban, számos határozat született az utóbbi időben a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál (MKEH) utazásszervezők engedélyének visszavonásáról, mely részben a januárban életbe lépő jogszabályváltozásnak tudható be. Az MKEH január közepétől ellenőrizte a nyilvántartásban szereplő vállalkozásokat egy témavizsgálat keretében. Az ellenőrzéseket a tevékenységért felelős személyek foglalkoztatásához kapcsolódó, 2015. szeptember 2-án hatályba lépett jogszabályváltozás indokolta, mely az akkor már működő utazási irodák számára 2015. december 31-ig adott időt a szükség szerint igazolandó feltételek teljesítésére. A vizsgálatok során az MKEH ellenőrizte egyes utazási irodák cégadatait is, mely során több, évekkel ezelőtt engedélyt szerzett cégről derült ki, hogy korábban már törölték, vagy épp felszámolás, végelszámolás vagy kényszertörlés alatt áll a cégnyilvántartás szerint. A nyilvántartott utazási irodák számának csökkenése így már április közepén is érzékelhető volt. Az MKEH-tól akkor megtudtuk, hogy a nyilvántartásból törölt utazásszervező cégek között túlnyomó többségben a már régóta nem működő vagy felszámolás alatt álló, illetve jogosultságukat megújítani nem kívánó irodák voltak, csupán néhány olyan cégről (kb. 10-15) van szó, amelyeknek a feltételek nem teljesítése vagy az adatszolgáltatás elmaradása miatt vonta vissza a hivatal az engedélyét.

Forrás: MTI / Turizmus Online


Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.