Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Európa egyik legnagyobb hársfája, a zsennyei „ezeréves tölgy” és az ötvöskónyi famatuzsálem, amelyet a legenda szerint Koppány vezér ültetett, és amely alatt IV. Béla is megpihent – ezeket a különleges fákat is megismerhetik az érdeklődők a badacsonyörsi Folly Arborétumban.

A különleges fa első ágait az utolsó Árpád-házi király uralkodása idején hozta, ám gyökeret még ennél is régebben ereszthetett a szőkedencsi hársfa, amelynek életkorát legalább 700 évre becsülik a szakemberek. A famatuzsálem körül ma sírokat találunk, nem messze pedig egy Árpád-kori templom romjaira bukkantak a régészek – ez is jól jelzi, milyen történelmi eseményeknek volt tanúja a hatalmas hársfa, amely valaha a település szívében állt.

Többek között a szőkedencsi hársfáról készített fotót is megcsodálhatják azok, akik ellátogatnak a badacsonyörsi Folly Arborétumba és Borászatba, ahol 2024. május 4-én nyitják meg az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítást.

A szőkedencsi hársfa
A szőkedencsi hársfa
Fotó: Folly Arborétum

„A három éve készülő fotósorozat hazánk nevezetes fáit mutatja be. Kerestük azokat a fákat, amelyek valamiben rekorderek, amelyek elhelyezkedése vagy története kuriózum, és persze azokat is, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A fa életére való rácsodálkozás volt a cél, tisztelet a hosszú élet előtt”

– mondja Kállai Márton André Kertész-nagydíjas fotóriporter a kiállításról, amely az évekig tartó munka egy szeletét mutatja be.

A Kovalik Máté ötletgazdával, szerkesztővel közösen összeállított fotósorozat száz különleges fát örökít meg, Magyarország szinte összes tájegységében, megyéjében készültek felvételek hazánk legnagyobb fáiról, a szakrális szempontból érdekes példányokról, a környezetváltozás vagy az emberi tevékenység lenyomatait hordozó fákról, de olyanokról is, amelyeknek kultúrtörténeti jelentőségük van. A látogatók megcsodálhatják például a több mint 300 éves gerecsei kocsányos tölgyet, a zsennyei „ezeréves tölgyet”, amely a törzsét megtépázó viharok ellenére még mindig áll, vagy az ötvöskónyi hársfát. A hatalmas példányt a legenda szerint Koppány vezér ültette, a tatárjárás idején pedig maga IV. Béla király is megpihent alatta.

A zsennyei ezeréves tölgy
A zsennyei ezeréves tölgy
Fotó: Folly Arborétum

A kiállítást 2024. május 4-én, 13 órakor nyitja meg a Folly Arborétumban Folly Réka, az arborétum vezetője és tulajdonosa, valamint Pósfai György Széchenyi-díjas biológus, a Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia című könyv szerzője, a Dendrománia internetes adatbázis alapítója.

Úgy gondolom, hogy a múltunkat méltón őrző, hazánk büszkeségeinek számító különleges fák bemutatására, egy nívós fotókiállítás megrendezésére az arborétumnál megfelelőbb helyszínt keresve sem lehetne találni. A művészi élményt különlegessé teszi, hogy nemcsak zárt térben – a kiállítótérben és az étteremben –, hanem a kertben, a két szaletlinkben is vannak alkotások” – mondta Folly Réka.

A megnyitót rendhagyó tárlatvezetés és séta követi az arborétumban, ahol „élőben” is számtalan különleges örökzöldet, fa- és cserjefélét, valamint több ezer évelőt csodálhatnak meg a látogatók.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.