Turisztikai kitüntetés az artistának

Ifj. Richter József, a Richter Safari Park alapító-tulajdonosa a turisztika területén elért kimagasló eredményéért és Nagykőrös város iránti elkötelezettségéért Nagykőrösiek Nagykőrösért díjat vehetett át szeptember 7-én, szombaton.

Az elismerés átadására a nagykőrösi Arany-napok keretében került sor.

Az Arany Napok eseménysorozat nevét Arany János után kapta, aki a városban élt és tanított. Ifj. Richter József először szombat délelőtt tűnt fel az Arany-napok programjában, ahol lóháton vezette a Hagyományörző felvonulást.

Az este folyamán került sor a Nagykőrösiek Nagykőrösért kitüntetés átadására, amelyet kuratóriumi döntés alapján Dr. Czira Szabolcs polgármester adott át a fiatal szafari park tulajdonosnak.

ifj. Richter József átveszi a díjat
ifj. Richter József átveszi a díjat
Fotó: Fehér Norbert

„Három évvel ezelőtt kerültem Nagykőrösre, amikor az autós szafari átköltözött ide Szadáról. Azóta élményparkká bővültünk, hatalmas az érdeklődés és büszkén mondhatom, hogy azt érzem, a nagykőrösiek is magukénak érzik a sikerünket. Sokat jelent számomra a város támogatása, mint mondják, a Safari Park által sikerült felhelyezzük Nagykőröst a hazai turisztikai térképre. Számos arany-díjat nyertem már az életem során artista- és cirkuszigazgatóként, de ez az első olyan elismerés, amit a Safari Parknak köszönhetek. Ezt a díjat olyan emberek kapják, akik sokat tettek a városért. Számomra nagyon felemelő érzés, hogy ilyen rövid idő alatt nekem ítélték ezt a kitüntetést, amelyet a park további fejlesztésével fogok meghálálni!” – nyilatkozta Ifj.
Richter József, a Richter Safari Park alapító-tulajdonosa.


Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.