Új turistaadó a Lupa Beach-re látogatóknak

Eddig sem volt túl olcsó a Budapest tengerpartjaként hirdetett Lupa strand, de még drágább lett kicsivel, ugyanis a budakalászi önkormányzat úgy döntött, belépőjegyenként 200 forintos települési adót kell fizetniük a vendégeknek

A települési adó azokat érinti, akik sport, rekreációs, turisztikai, illetve szabadidő eltöltése céljából keresik fel a Budakalász területén található tavakat, és ott valamelyik szolgáltatónál belépőjegyet váltanak.

Ilyen tó csak kettő van Budakalászon: az Omszki, ahol tilos fürdeni, és a wakeboardosok használják, valamint a Lupa, ahol szintén sokáig nem lehetett fürdeni, de 2016-ban a Sziget Fesztivál alapítójaként ismert Gerendai Károly és a videotonos Lakatos Péter üzletember megnyitotta a Lupa Beachet - írja a 444.

A budakalászi képviselő-testület november 30-án egyhangúlag megszavazta az új adót.

Országos szinten talán a Lupa-tó lesz az első strand, ahol a fürdőzők a belépőjegy mellett egy extra különadót is fizethetnek. Kóder György, a helyi Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke a lapnak azt mondta, nem a Lupa Beach ellehetetlenítése a cél, hiszen Budakalász is érdekelt abban, hogy a helyi vállalkozások jól működjenek. Ellenben az infláció az önkormányzatokat is érinti, és a feladatok maradéktalan ellátásához szükséges kiegészítést évek óta kénytelenek saját forrásból, főképp adóbevételekből kigazdálkodni. A 200 forintos adót ő is az idegenforgalmihoz hasonlította, ami a balatoni településeken például éjszakánként 500 forint környékén van.

"Megkerestük az önkormányzatot, és bízunk benne, hogy lesz az ügyben valamilyen előrelépés" – mondta lapunknak Gerendai Károly, aki érthetően nem örül a különadónak, még ha azt nem is a cége, hanem a strandolók fogják fizetni. Az extra adó híre ugyanis elriaszthatja a vendégeket. A milliárdos üzletember szerint 2019-ig kiemelkedő eredménnyel zártak, 2020-at már megérezték, akkor 603 millió forintos bevétellel és 10 millió forintos veszteséggel zártak, és 2023-ra is veszteséges üzleti tervvel készülnek.

A legjobb években 150-170 ezer vendége volt a Lupának, ami a 200 forintos adóval számolva 30 milliót jelent. Idén egyelőre 80 ezer belépővel kalkulálnak.

Forrás: 444


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.