Újból együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben

„Hazaérkezett” Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye Debrecenbe és a Golgota, valamint az Ecce homo (Íme, az Ember) című alkotásokkal ismét teljessé vált a trilógia. A Déri Múzeumban mától ismét látogathatja a közönség a képeket.

Felemelő, spirituális, magával ragadó élmény, hogy újra együtt vannak a képek Magyarországon. Hosszú volt az út, ami idáig vezetett – mondta Kósa Lajos országggyűlési képviselő, Debrecen korábbi polgármestere a Déri Múzeum Munkácsy termében rendezett mai sajtótájékoztatón. – 1995-ben volt először együtt a trilógia, és már akkor felvetődött együtt tartásának gondolata. Most nagyobb sérülés nélkül került vissza a festmény, újból együtt van a három mű. A képviselő köszönetet mondott Gerhardt Ferencnek a Magyar Nemzeti Bank alelnökének, Baán Lászlónak a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának, Halász Jánosnak, korábbi kulturális államtitkárnak, L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának és Balogh Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy végig lelkes támogatói voltak az ügynek. Debrecenben méltó, megnyugvást jelentő helyen, újból együtt van a nemzeti kincs.



Képtörténet
A képet a Golgotával együtt egy amerikai család vásárolta meg Munkácsytól és 1988-ig a tulajdonukban volt. Majd kanadai és amerikai-magyar tulajdonba kerültek a festmények. A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota 1995-ben került a Déri Múzeumba letétként. Majd a Magyar Nemzeti Galériában állították ki 2010-2011-ben, a Déri Múzeum felújítása alatt. 2014-ben visszavitték a Krisztus Pilátus előtt című képet Kanadába, a Hamilton Galériába, mert nem sikerült a magyar államnak megegyezni a kép megvásárlásáról, vagy bérleti időszakának meghosszabbításáról. Az elmúlt hónapokban sikerrel jártak a tárgyalások, megvette a magyar állam a képet a Nemzeti Bank Értéktár nevű programja segítségével. A Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdona, letében van a Déri Múzeumban, 2016-ig. A Golgotát is meg szándékozza venni az állam és a műgyűjtő nem zárkózik el a tárgyalásoktól. 

Történelmi pillanat

Történelmi pillanatnak nevezte Papp László Debrecen polgármestere a képek hazatérését. Elmondta, hogy a magyar nemzet kiemelkedő festőművészének legnagyobb jelentőségű alkotásai külön-külön is kimagasló művek, együtt pedig különösen értékesek. A Krisztus Pilátus előtt című festmény az idén került a magyar állam tulajdonába. Ez jelentős lépés a művek együtt tartásában. A három festményből kettő „örökre” itt marad. A Golgota című képet is meg kell szerezni – tette hozzá. – A Magyar Nemzeti Bank Értéktár nevet viselő programjával mindent megtesz a kép megvásárlása érdekében. – Tavaly indult a nemzeti értéktár program, mely a történelem viharaiban külföldre került alkotásokat hazahozza és a megfelelő intézetben helyezze el – tájékoztatta a sajtó képviselőit Gerhardt Ferenc Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Ismertette, hogy az értéktári munka kezdésénél a Munkácsy trilógia volt az első, amit minden áron Magyarország kezében akartak tudni. Az emberi akarat, a spirituális erő révén egy helyre került a három kép, mely örömmel és büszkeséggel tölti el az embereket a jövőre nézve – mondta az alelnök. – Debrecen régi vágya teljesült a trilógia együtt tartásával. Az Értéktár program további meglepetéséket tartogat – fűzte hozzá, majd megköszönte, hogy Baán László partnere volt a tárgyalásokban.

Gyönyörű évforduló

1930-ban, szinte napra pontosan 85 évvel ezelőtt nyitotta meg a Déri Múzeumot Klebelsberg Kuno kultuszminiszter. Ez gyönyörű évforduló – köszöntötte az egybegyűlteket Angi János a múzeum igazgatója. Elmondta, hogy 1995-ben került ide mindhárom kép, és amikor elvitték, az aggodalom összeszorította a szívét értük. Köszöni, hogy visszatértek a képek mindazoknak, akik tettek érte, valamint Szentkirályi Miklós restaurátornak és munkatársainak, hogy mindhárom képet helyreállítva mutathatják meg a közönségnek.

Krisztus Pilátus előtt
Krisztus szenvedéstörténetét dolgozzák fel a monumentális méretű alkotások. Az Ecce homo 1896-ban, a Golgota 1884-ben készült. A festmények Krisztus és vádlói konfliktusait, végkifejletként pedig az ige beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg. A Jézus életét feldolgozó sorozat első darabját, a Krisztus Pilátus előtt című képet 1881-ben festette Munkácsy. Témája János evangéliumának 18. fejezetéből való. A bibliai történet szerint Jézust vádlói bűnösnek találták, főpapjaik elé vezették, akik halálra ítélték. A festő azt a pillanatot örökített meg, amikor Pilátus, a római állam helytartója töpreng, elfogadja-e a tudós főpapok vádjait és elítélje-e a Megváltót, vagy ártatlannak nyilvánítsa-e?  (Forrás: Déri Múzeum)

Fényjátékkal kísért tárlatvezetés

Hamarosan folytatódnak a Munkácsy Mihály Krisztus – trilógiájához kapcsolódó, fényjátékkal kísért tárlatvezetések is a Munkácsy Teremben. A fény és bibliai szöveg, fény és művészettörténeti bemutató, fény és zene együttesével kísért produkció egyedülálló látványosság Magyarországon és egész Európában – tudtuk meg a múzeum tájékoztatójából.

További információk: www.derimuzeum.hu


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.