Újra nyit a pécsi állatkert

Szombattól ismét nyitva a csaknem két hónappal ezelőtt bezárt pécsi állatkert.

Siptár Dávid, az intézmény igazgatója elmondta, hogy bizonyos megkötések mellett újranyíló parkban a téli időszak felújításokkal, illetve fejlesztésekkel telt, így számos újdonságokkal lehet találkozhatnak majd a látogatók a mecseki létesítményben. Elkészült egyebek mellett a fókák - szaporítás szempontjából is fontos - sós vízzel töltött elkülönítő medencéje, de létrejött egy, a korábbinál lényegesen nagyobb röpde a papagájok és más madarak számára is.

A korlátozó intézkedések következtében az állatkertben egyszerre négyszáz látogatót engednek be, tőlük azt kérik, ne érjenek a felületekhez, tartsanak egymástól másfél méteres védőtávolságot, és a parkot csak maszkban vagy az arc eltakarása mellett látogassák, míg a mosdókban egyszerre egy ember lehet. A megkötések érintik az akvárium-terrárium felső szintjét, a csimpánzházat és az oroszlánházat, azok ugyanis zárva tartanak, míg a krokodilházban és az állatsimogatóban egyszerre hatan tartózkodhat és a vízilóházban is kötelező haladási irányt jelölt ki az állatkert.

A pécsi önkormányzat tulajdonában lévő állatkert bezárását március 14-én rendelte el Péterffy Attila polgármester. Az intézmény néhány héttel később kérte a látogatókat és a vadasparkkal szimpatizálókat adományozásra, hogy az "állatok ellátását akadálytalanul tudják folytatni, illetve dolgozók közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése" - jelezték március végi közleményükben.

Az 1960-ban, társadalmi munkában megépített mecseki létesítményt 2016-ra csaknem kétmilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból teljes egészében átépítették, ennek következtében az utóbbi években egyre több látogatót fogadott a park.

A 4,5 hektáron elterülő, több mint háromszáz faj csaknem másfélezer egyedét bemutató pécsi állatkertbe tavaly a vendégeket távol tartó esős időszakok és nyári forró napok ellenére is több mint 153 ezer látogató váltott jegyet, ami kiemelkedő eredmény volt a park hat évtizedes történetében.

Forrás: MTI


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.