Elszemtelenedhetnek a jogosulatlan idegenvezetést alkalmazó irodák?

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége már  létrejötte óta, azaz 30 éve hívja fel az illetékesek figyelmét a jogosulatlan idegenvezetés tényére. Nemrég egy helyszíni akciót is lebonyolítottak.

"Az elmúlt évtizedekben több jogszabály is született, volt, amelyeket hatályon kívül is helyeztek már, de ezek egyike sem mondta ki, hogy melyik hatóságnak kell a jogszabálynak érvényt szereznie a közterületeken való ellenőrzéssel. Ma is van érvényes jogszabály, amely előírja az engedély kötelezettségét, de továbbra sincs kijelölve hatóság, amely ellenőrizhet és büntethet" - hangsúlyozza Caesar Éva, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének alelnöke. 

Mint már oly sokszor leírták, elmondták, sok olyan külföldi csoport érkezik a fővárosba, amelynek a kísérője, vagy rosszabb esetben a busz sofőrje tart idegenvezetést, mutatja be a látnivalókat, mondja el a történelmi hátteret, mert az utazás szervezője spórolásból nem gondoskodik helyi idegenvezetőről. Megtehetik, mert itt senki nem ellenőrzi az idegenvezetőket. Ezzel a helyi, hivatalos engedéllyel rendelkező kollégák esnek el a munkáktól.

Mindenféle náció

"2022-ben a covid után rendkívül nagy utazási kedv volt tapasztalható az egész világon, így Budapestre is közel annyi turista érkezett, mint 2019-ben. Ez abból is adódott, hogy több ázsiai országban a járvány miatt még korlátozták a beutazást, így az európai turisták ázsiai úti célok helyett inkább európaiakat választottak. Így az év során munka közben gyakran tapasztaltuk, hogy igen sok csoportnak nincs helyi idegenvezetője. Az év vége felé aztán megelégeltük ezt az áldatlan helyzetet, és úgy döntöttünk, hogy saját kezünkbe vesszük érdekeink érvényesítését. December 1. és 2023. január 30. között figyelemfelhívó akciót szerveztünk a tagjaink és további idegenvezető kollégák bevonásával. Készítettünk egy felhívást „Friendly Warning”, azaz barátságos figyelmeztetés címmel, majd a Hősök terén és a Várban figyeltük meg a csoportokat.

Egyelőre békés, de határozott a fellépés

Elsősorban szomszédos országokból: Horvátországból, Szerbiából, Boszniából, Szlovákiából érkeztek, de voltak szép számmal görög, olasz, spanyol, izraeli csoportok, és egy-egy maláj és indonéz csoport is. A buszok érkezésekor magyarul szólítottuk meg a csoport kísérőjét, így hamar kiderült, hogy nincs velük magyarul beszélő helyi idegenvezető, illetve az is, hogy az illető nem jelentette be tevékenységét a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy illegális tevékenységet végeznek, mert a magyarországi jogszabály ellen vétve nem bíztak meg helyi idegenvezetőt, majd átadtuk a felhívásunkat" - meséli lapunknak a szakember. 

Az akció keretében lefotózták a buszt is az utazási iroda nevét feltüntető táblával és a rendszámmal. Az interneten kikeresték az illető iroda email címét, majd egy email üzenetben felhívták a figyelmet az illegális tevékenységre és arra, hogy ha legközelebb ismét helyi idegenvezető nélkül tartanak városnézést Budapesten, kénytelenek lesznek mindkét ország illetékes hatóságát értesíteni. Csatolva elküldték a busz fotóját és a Friendly Warning-ot.

Legtöbbet a görög beutaztatók trükköznek

Az akció során összesen 20 alkalommal mintegy 30 illegális esetet szűrtek ki úgy, hogy alkalmanként legfeljebb 2 órát tudtak a helyszínen tölteni. Pár iroda visszajelzett a MISZ-nek, hogy nem tudtak arról, hogy Magyarországon az idegenvezetés engedélyhez kötött, illetve arról sem tudtak, hogy vannak itt görög, horvát, szlovák, vagy szerb nyelven dolgozó idegenvezetők. Ígéretet tettek arra, hogy a jövőben igénybe vesznek helyi, engedéllyel rendelkező idegenvezetőket.

Caesar Éva szerint volt tehát eredménye az akciónak, mert sikerült felhívni az utazásszervezők figyelmét arra, hogy Magyarországon törvény szabályozza az idegenvezető tevékenységét. Közülük néhányan már kértek is idegenvezetőt a következő csoportjaikhoz. Néhány kolléga már számíthat arra, hogy lesz munkája ezáltal, különösen a görög irodáktól. Az ő esetükben volt ugyanis a legnagyobb gyakorisággal tetten érhető az illegális tevékenység.

 Így cselezik ki a törvényt

Ugyanakkor azt is tapasztalták az akció szervezői, hogy a megmozdulás híre futótűzként terjedt a külföldi utazási irodák között, és jó néhány leleményes csoportkísérő a buszban mondta el a mondandókat, ami alatt a buszukkal többször körbejárták a Hősök terét, majd megállva már csak fotózásra engedték ki a turistákat.

Az engedéllyel rendelkező magyar idegenvezető, és persze a partner utazási iroda szolgáltatásainak elspórolása megfosztja az ide látogató turistákat az igazi, maradandó élménytől, aktuális információktól, nélkülük aligha valósulhatnak meg a turizmus fontos célkitűzései: szimpátiakeltés, az országimázs építése, az utasok visszatérési kedvének növelése és a turisták költési hajlandóságának erősítése. Ugyanakkor az egész nemzetgazdaságnak is kárt okoz ez a gyakorlat az alelnök szerint, hiszen elmaradnak a deviza bevételek és kevesebb adó folyik be. Ez Magyarország számára komoly veszteség emeli ki a szakember.

Tavaszra jelenhet meg a szigorúbb, hathatós jogszabály

"A Turizmus 2.0 Stratégia is tartalmazza azt a célt, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatásokkal a magasabb költési hajlandóságot ösztönözzük. És végső soron, a közterületen folytatott illegális tevékenység büntetést von maga után mindenhol. Az MTÜ-vel való együttműködésünk eredményeképpen várjuk a MIE és a MISZ által megfogalmazott javaslatcsomag alapján elkészítendő jogszabály-tervezetet, amely véleményezés után a Parlament elé kerül, ígéret szerint még a tavaszi időszakban. Az új jogszabály meghatározza majd az idegenvezető fogalmát, szabályozza többek között a tevékenységét, jogosultságát, képzését, a hatóság által gyakorolt közterületi ellenőrzést, az illegális idegenvezetés szankcionálását, valamint az ehhez szükséges új, QR kóddal ellátott idegenvezetői igazolványok bevezetését. Bízunk az MTÜ segítségében, amely eredményt hoz az idegenvezetők számára" - hangsúlyozza Caesar Éva.

Hozzátette: azért nagyon sürgős az ügy, mert az idegenvezetők ellenőrző akciójukkal csak a figyelmet tudják felhívni, nem jogosultak sem az idegenvezetői igazolvány, sem a személyi igazolvány elkérésére és ellenőrzésére, sem a szankcionálásra. Csak a büntetési tétel kilátásba helyezése és adott esetben végrehajtása lehet visszatartó erő. Ameddig nincs szankció, addig továbbra is lesznek illegális tevékenységek.

"A külföldi utazásszervező irodák pedig hamar rá fognak jönni, hogy tőlünk nem kell tartaniuk, mert mi nem büntethetünk. Hiteltelenné válunk a szemükben, és mosolyogva tovább folytatják üzelmeiket itt a gyönyörű, világhírű Budapesten, az UNESCO Világörökség csodaszép helyszínein" - fogalmazza meg aggályait a szakember.


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál  

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.