Veszteséget termelnek szezon közepén a kiutaztatók

A tervezettnél is kevesebb charter jár, az irodák új alternatívákban gondolkoznak, de jelenleg veszteséget termelnek. Veszélyben a téli programok piaca is. Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökével beszélgettünk.

„A 2020-as szezonra heti 84 charterjáratot tervezett a szakma, azonban jelenleg csak heti 9 járat közeledik. Normál üzleti körülmények között a magyarok három első számú úti célja Horvátország, Görögország és Törökország. A szomszédba sokan egyénileg autóval utaznak, így az utaztatók jobban fókuszálnak az utóbbi két úti célra. A török charterek nagyon hiányoznak idén a kínálatból, akárcsak Bulgária, Tunézia, vagy Mallorca. Görögországba viszont mennek a magyarok, július elején elindultak és járnak is a charterek. A Kanári-szigetekre augusztustól lehet utazni. Az egyiptomi lánc azonban sajnos alig hogy elstartolt, már le is állt. Július 15-én ugyanis hatályba lépett az országok zöld, sárga és piros zónákra történő besorolása, majd néhány nappal később a pirossal jelöltek az utazásra nem javasolt országok körébe kerültek” – részletezi a szakember.

Az egyéni csomagoké az idei nyár

Molnár Judit arról is beszámolt, hogy az irodák a korlátozások bevezetésével azt tapasztalták, hogy lemondások érkeznek az utazásokra, és nemcsak a nyári, hanem az őszi időpontokra is. Július 15. óta azok számára, akiket még nem tántorítottak el a korlátozások, kereskedelmi járatokra dolgoznak ki egyéni csomagokat az utazási irodák. A Földközi-tenger térségében több olyan ország is van, amely kedvező, zöld besorolást élvez, mint Málta, Ciprus, Olaszország és Spanyolország, amelyek hagyományosan kedvelt nyaraló desztinációk a magyarok körében, és ahová járnak például diszkont járatok. Ezekre a programokra az irodák visszajelzése alapján biztató mértékben jönnek foglalások, de jelenleg még mindig veszteséget termelnek az utaztatók és a tartalékaikat élik fel.

Bizonytalan tél

„A tengeri hajóutak piaca jelenleg is áll, talán szeptember elején újra megindul a kereslet. A kulturális és egzotikus körutazásoknak inkább az ősz és a tél az időszaka, és az irodák az évnek ebben a szakában már rég az előttünk álló télre dolgoznak, de most óriási gondot jelent, hogy egyebek között Thaiföld, Bali, Mauritius, a Maldív- és a Seychelle-szigetek mind piros zónába, vagyis az utazásra nem javasolt országok körébe esnek. Ha nem történik ebben rövidesen változás, az tovább nehezíti az utaztatók helyzetét" – világít rá Molnár Judit, aki szerint az utazási szakma bizony örömmel üdvözölne egy másfajta, kicsit árnyaltabb besorolást, mint a jelenlegi.

A MUISZ elnöke arra is rámutat, hogy idén az árak rendkívül hektikusak, van, hogy nagyon olcsó, van, hogy érthetetlenül drága egy-egy repülőjegy vagy szállodai szoba, mivel a díjszabás a dinamikus árazás miatt sokkal jobban igazodik az aktuális kereslethez mint néhány évvel ezelőtt. Általánosságban azonban elmondható, hogy míg a megugró belföldi kereslet felnyomta a magyarországi árakat a népszerű üdülőhelyeken, addig a Földközi-tenger térségébe, például Görögországba jóval kedvezőbb árakon lehet eljutni az idén.

Hosszabbítást kér a MUISZ

„Sokan már márciusban kongatták a vészharangot, hogy csődhullám jön az utazási szektorban, de reménykedtünk benne, hogy az irodák rendelkeznek 3-4 hónapra elegendő tartalékkal. A március és június között rendelkezésre álló adó- és járulékkedvezmények és a kurzarbeit mindenképpen segítséget jelentett az irodáknak, ezért – mivel a helyzetünk és a gazdasági környezet március óta sem lett jobb, sőt a közelmúlt intézkedései miatt bizonytalanná vált a tervezés – ezeknek a támogatásoknak a 2021. február 28-ig történő meghosszabbítását kérte a MUISZ. A magyar utasok nagy számban nyáron utaznak, így szükség volna erre a mentőövre, hogy az utazási vállalkozások átvészelhessék az előttünk álló hónapokat.” – hangsúlyozza Molnár Judit.

Forrás: Turizmus Online


75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.