World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Közel 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

L. Simon László, az MNM főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a World Press Photo válogatása egy 40 országot érintő turné során érkezett Magyarországra, mint immár hosszú évek óta, idén is a Nemzeti Múzeumba. Ezúttal is fantasztikus anyagból válogatott a nemzetközi zsűri: 4066 fotográfus 130 országból 64 823 fotóval pályázott - hangsúlyozta. A főigazgató kiemelte, hogy a kiállítás alkotói nem csupán nagyszerű művészek, hanem a sajtó munkatársai is.

 

Bízunk benne, hogy a sajtószabadság továbbra is érvényesülni fog Magyarországon és Európában is - fogalmazott, hozzátéve: az Európai Lapkiadók Egyesülete éppen a napokban tiltakozott az EU szerintük a sajtószabadságot korlátozó tervei ellen.
A hagyományokhoz híven a World Press Photo kiállításhoz idén is kísérőtárlat társul, ezúttal Radisics Milán természetfotós munkáiból, Lábnyomunk - Az ember hatása bolygónkra címmel - közölte az igazgató.

Marika Cukrowsky, az idei kiállítás kurátora elmondta: a World Press Photo csaknem hét évtizedes történetének legnagyobb változása, hogy a pályázat előzsűrizését regionálissá tették, így a helyi események értőbb értékelése várható. A globális zsűrizés előtt, külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.
A World Press Photo pályázat 2022-es kiállítása október 30-ig tekinthető meg a Nemzeti Múzeumban.
    

Forrás: MTI


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.