Egy­sze­ri és meg­is­mé­tel­he­tet­len. Kü­lön­le­ges és em­lé­ke­ze­tes. Ro­man­ti­kus és fe­led­he­tet­len. Min­den­ki ilyen es­kü­vő­ről és nász­út­ról ál­mo­dik, le­gyen akár mil­li­omos vagy szűk pénz­tár­cá­jú. Ta­lán nincs is szebb, mint egy szi­ge­ten el­töl­te­ni ál­ma­ink nász­út­ját. Fő­leg, ha ez a szi­get mind­ös­­sze két­órá­nyi re­pü­lő­út­ra ta­lál­ha­tó a Föld­kö­zi-ten­ger szí­vé­ben.

Mál­ta – az élő tör­té­ne­lem – és test­vér­szi­ge­tei Gozo – Kalipszo nim­fa –, il­let­ve Comino – a Kék Laguna szi­ge­te – iga­zán vál­to­za­tos hely­szí­nek­kel, ro­man­ti­ku­sabb­nál ro­man­ti­ku­sabb ét­ter­mek­kel, szál­lo­dák­kal és prog­ra­mok­kal vár­ják az if­jú pá­ro­kat. A szi­ge­te­ken a lu­xus­szál­lo­dák­tól a rusz­ti­kus farm­há­za­kig, a nyüzs­gő és közismerten biz­ton­sá­gos éj­sza­kai élet­től a vi­lág­tól el­zárt, csen­des üdü­lő­kig, a kul­tu­rá­lis prog­ra­mok­tól, tör­té­nel­mi lát­ni­va­ló­kon ke­resz­tül kü­lön­fé­le iz­gal­mas sport­le­he­tő­sé­gig min­den meg­ta­lál­ha­tó. Sőt még több is.

A nász­utas­ok min­dig is ki­emelt ven­dé­gek vol­tak a szi­ge­ten. A he­lyi­ek, akik amúgy is szí­ve­sen fo­gad­ják az ide­ge­ne­ket, meg­kü­lön­böz­te­tett fi­gye­lem­mel gon­dos­kod­nak a fi­a­ta­lok­ról. Szál­lo­dák és ét­ter­mek min­dig tar­to­gat­nak va­la­mi ked­ves meg­le­pe­tést. Né­hány éve már ar­ra is le­he­tő­ség nyí­lik, hogy ne csak a nász­utat, de az es­kü­vőt is Mál­tán tart­has­suk. Mál­tán igen egy­sze­rű az eh­hez kap­cso­ló­dó ad­mi­niszt­rá­ció, le­gyen szó pol­gá­ri vagy temp­lo­mi es­kü­vő­ről. Egy­re több mál­tai utaz­ta­tó spe­ci­a­li­zá­ló­dik mál­tai es­kü­vők szer­ve­zé­sé­re és le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra. Az if­jú pá­rok na­gyon sok­fé­le „es­kü­vői cso­mag” kö­zött vá­lo­gat­hat­nak. Le­het az tra­di­ci­o­ná­lis mál­tai, ro­man­ti­kus, ele­gáns, lu­xus, vagy akár egyné­hány­ fős mi­ni­mál es­kü­vő is. Ki hogy sze­ret­né. Mál­ta a tör­té­ne­lem és a ro­man­ti­ka szi­ge­te, kü­lön­le­ges hely­szín az év min­den nap­ján. Iga­zán fe­led­he­tet­len él­mény, ha a bol­do­gí­tó igen Mdina, a csen­des vá­ros kö­zép­ko­ri vá­ros­fa­la men­tén, vagy akár a Palazzo Parisio fa­lai kö­zött hang­zik el. Mind­eh­hez nem kell mást ten­ni, csak el­jut­tat­ni a szük­sé­ges pa­pí­ro­kat az ar­ra spe­ci­a­li­zá­ló­dott iro­dák­nak, és ők min­dent meg­szer­vez­nek a meg­hí­vók­tól az anya­köny­ve­ze­tőn, a temp­lo­mi ce­re­mó­ni­án át a la­ko­da­lo­mig, be­le­ért­ve szál­lást, hely­színt, prog­ra­mo­kat, sőt még a nász­utat is.

Egy­szer volt, hol nem volt…

Ezek után ta­lán fur­csá­nak tű­nik, de an­nak ide­jén a mál­tai há­zas­sá­gok nem ilyen ro­man­ti­ku­san, sze­re­lem­ből köt­tet­tek. A le­á­nyo­kat ál­ta­lá­ban meg sem kér­dez­ték, mi a vé­le­mé­nyük az új­don­sült vő­le­gény­ről, sőt so­kan nem is is­mer­ték őket a „bol­do­gí­tó igen” el­hang­zá­sá­ig. Ami­kor a szü­lők el­ér­ke­zett­nek lát­ták az időt, ki­akasz­tot­tak egy édes­sé­gek­kel te­li edényt a ke­rí­tés kő­pár­ká­nyá­ra. Az el­ső fi­a­tal­em­ber, aki meg­lát­ta, és szán­dé­ká­ban állt a ház le­ány­gyer­mek­ét nő­ül ven­ni, a hír­rel egy há­zas­ság­köz­ve­tí­tő­höz si­e­tett. Ezt a sze­re­pet ál­ta­lá­ban egy idő­sebb fér­fi töl­töt­te be, aki a lány szü­le­i­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ta a ké­rő szán­dé­kát. Ha az el­ső ta­lál­ko­zás so­rán si­ke­rült meg­egyez­ni a ho­zo­mányt il­le­tő­en, ak­kor meg­kö­töt­ték a szer­ző­dést. A meg­ál­la­po­dá­son csak a le­en­dő vő­le­gény, a köz­ve­tí­tő és a lány szü­lei ve­het­tek részt. A fri­gyet a vő­le­gény szen­te­sí­tet­te, ami­kor is el­küld­te le­en­dő hit­ve­sé­nek el­ső jegy­aján­dé­kát, egy ha­lat, és an­nak szá­já­ban egy arany­gyű­rűt.

Csu­pán az „Ir-Rabta”, az el­jegy­zé­si ban­kett alatt is­mer­te meg jö­ven­dő­be­li­jét az if­jú ara. A fi­a­ta­lok szi­go­rú­an csak a négy szü­lő je­len­lét­ében ta­lál­koz­hat­tak. A meny­as­­szony jegy­aján­dé­kul egy arany­gyű­rűt ka­pott, ami­be a hű­ség jel­kép­ét, két össze­fo­nó­dó ke­zet vés­tek. A vő­le­gény pe­dig egy csip­ké­vel dí­szí­tett zseb­ken­dőt ka­pott, ame­lyet le­en­dő hit­ve­se ké­szí­tett ne­ki.

A meny­as­­szony ko­ráb­bi csa­lá­di ál­la­po­tá­tól füg­gő­en más és más fő­kö­tőt vi­sel­he­tett es­kü­vő­je nap­ján. Azok, akik nem elő­ször há­za­sod­tak, „ghonnella”-t, vagy más né­ven „faldetta”-t vi­sel­tek. A sok há­bo­rú mi­att sok öz­vegy élt ek­kor a szi­ge­ten. Akik el­ső há­zas­sá­guk­ra ké­szül­tek, ka­la­pot vagy fáty­lat vi­sel­tek, és ezüst- vagy fe­hér ru­há­ban áll­tak az ol­tár elé.

Az es­kü­vő nap­ján ze­né­szek és éne­ke­sek csa­pa­ta kí­sér­te az if­jú párt a temp­lom­ba. Az úton di­csé­rő rig­mu­so­kat éne­kel­tek a pár­nak. A szer­tar­tás után bú­za­sze­me­ket és di­ót szór­tak az if­jú há­za­sok­ra. A ven­dé­gek bor­ral, ital­lal és étel­lel já­rul­tak a lag­zi­hoz. Szo­kat­lan mó­don az ara a ven­dé­gek­től és urá­tól el­kü­lö­nül­ten, egy má­sik te­rem­ben va­cso­rá­zott, de az es­te vé­gé­re ő is csat­la­ko­zott a tár­sa­ság­hoz. Fér­je mel­lé ült, és a po­ha­rá­ból is ivott. A mu­la­to­zás so­rán azon­ban nem fe­led­kez­tek meg az aján­dé­kok­ról sem. Az if­jú ara ölé­be hord­ták a ven­dé­gek aján­dé­ka­i­kat. Az es­kü­vő utá­ni nyol­ca­dik na­pon az „Il-Harga” al­kal­má­val az if­jú fe­le­ség el­hagy­ta a szü­lői há­zat. A férj pom­pá­val vár­ta a ház új as­­szo­nyát.

A há­zas­ság el­ső évé­ben a há­zas­sá­gi szer­ző­dés­ben fog­lal­tak sze­rint a férj­nek két feszt­ára, mál­tai ün­nep­re kel­lett as­­szo­nyát el­vin­nie. Az egyik St. Ge­or­ge ün­ne­pe volt Zejtunban, il­let­ve Marsaxlokk-ban, a hús­vét utá­ni el­ső szer­dán . A má­sik az úgy­ne­ve­zett „L-Imnarja” Szent Pé­ter és Szent Pál vér­ta­nú­sá­gá­nak ün­ne­pe jú­ni­us vé­gén. Ezen a na­pon es­te a Mdina-Rabat mel­let­ti kis er­dős li­get­be, a Buskett kert­be men­tek a csa­lá­dok pik­ni­kez­ni. A va­cso­ra nem is le­he­tett más, mint a mál­ta­i­ak nem­ze­ti ele­de­le: nyúl­pör­költ bor­ral. Az es­ti mu­lat­ság al­kal­má­val sok he­lyen fel­han­goz­tak az „I-ghana”-k, a ha­gyo­má­nyos mál­tai da­lok. Ma már sen­ki nem kény­sze­rí­ti a lá­nyo­kat férj­hez aka­ra­tuk el­le­né­re. A tra­dí­ci­ók to­vább él­nek. A la­ko­da­lom to­vább­ra is szent, és na­gyon sok ven­dé­get hív­nak. Az es­kü­vő után el­köl­töz­nek ott­hon­ról, bár ez nagy anya­gi ter­he­t je­lent a csa­lá­dok­nak.