Az első Time Out Market 2014-ben nyílt Lisszabonban, és azonnal hangos sikert aratott, ami feltehetően annak is volt köszönhető, hogy kizárólag a város gasztronómiai világának legjobbjai kerülhettek be.
A gasztropiac koncepciójának lényege a helyi magas szintű ízélmény egy tető alá gyűjtése, ahol az éttermek mellett a legjobb borászatok, bárok és sörfőzdék termékeit is felvonulnak, így a látogatók valódi gasztroélményben részesülnek amellett, hogy egyébként nem minden a gasztronómiáról szól. A Time Out Market ugyanis kultúrális programoknak is helyt ad, legyen szó élőzenéről, művészeti kiállításról vagy más szórakoztató programról.
És most nagyon úgy tűnik, hogy Budapesten, a Corvin Áruház ikonikus falai között nyílik meg az első hazai központ – hála az ezt megvalósító testvérpárnak, Balogh Olivérnek és Viktornak, írja a We Love Budapest.
Információik szerint a Time Out Market Budapest 2025 második felében nyílik meg, az éttermek listája pedig egyelőre még titkos...