Kecskékkel csalogatja a vendégeket egy japán kávézó

(MTI) - Mivel a "hagyományos" macska- és kutyakávézók már nem hatnak az újdonság erejével, egy tokiói hely kecskékkel próbálkozik felkelteni a vendégek érdeklődését.

A japán főváros forgalmas, fiatalok által kedvelt Sibuja negyedében található Szakuragaoka kávézóban a vendégeket egy fekete és egy fehér, Cseresznye, illetve Csokoládé névre hallgató kecske szórakoztatja. A bolt bejáratánál egy ketrecben tartott állatokkal nemcsak játszani lehet, meg is lehet sétáltatni őket a környéken.
"Az állatos kávézók, ahol kutyákkal vagy macskákkal játszhatott az ember, nagyon népszerűek voltak, de úgy gondoltuk, hogy egy átlagos állat nem keltené fel annyira az emberek érdeklődését, mint egy kecske" - mondta Kavagucsi Rena, a hely főnöke a Reuters hírügynökségnek.
Japánban néhány évvel ezelőtt kezdtek el megjelenni az állatos kávézók, amelyekben a vendégek macskákkal, kutyákkal, nyulakkal játszhatnak italuk elfogyasztása közben. A piac telítődése miatt - és a nem túl szigorú japán állatvédelmi törvényeknek is köszönhetően - azonban mostanában már a szó szoros értelmében egyre vadabb állatos helyek nyílnak: baglyok, sólymok, papagájok, sőt óriáskígyók, tengeri teknősök és különböző gyíkfajok kezdték el benépesíteni Tokió és más japán nagyvárosok kávézóit.
Ezekhez képest a kecskék relatíve konzervatív választásnak tűnnek, de a sibujai kávézó döntése - talán pont visszafogottsága miatt is - sikeres volt. A kávézóba rengetegen térnek be azért, hogy találkozzanak a két kecskével.
"A városban élve nagyon messze vannak az olyan helyek, ahol állatokkal találkozhatok, és csak ritkán van időm elmenni ezekre a helyekre" - mondta egy vendég.
Habár Tokió közepén már a kecskék tartása is komoly áldozatokat követel a kávézó alkalmazottaitól, Kavagucsi a sikeren felbuzdulva extrémebb terveket szövöget: állítása szerint álma egy elefántos kávézó megnyitása, bár vélhetően ehhez még az alapvetően elnéző japán hatóságoknak is lenne egy-két szavuk.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.