Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Az angol és walesi pubok a szokásosnál két órával tovább, egészen hajnali 1 óráig nyitva tarthatnak 2025. május 8-án, a második világháborús győzelem, azaz a VE Day (Victory in Europe Day) évfordulójának alkalmából.

Az általában 23 órakor záró vendéglátóhelyek is csatlakozhatnak az országos megemlékezésekhez, így adva lehetőséget az embereknek, hogy együtt ünnepeljenek és koccinthassanak mindazokra a férfiakra és nőkre, akik a hazájukért szolgáltak, olvasható Sir Keir Starmer miniszterelnök bejelentése a BBC olddalán.

„A pubok hosszabb nyitvatartásával méltó módon emlékezhetünk a háborús nemzedék áldozatvállalására, és megünnepelhetük a békét és szabadságot, amit nekünk köszönhetünk”

– fogalmazott a miniszterelnök.


Fotó: Depositphotos

A VE Day-t minden év május 8-án ünneplik Nagy-Britanniában, emléket állítva annak a napnak, amikor 1945-ben a náci Németország feltétel nélkül megadta magát a szövetségeseknek.

Hasonló intézkedésekre már korábban is sor került jelentős nemzeti események, például a VE Day korábbi évfordulói, királyi ünnepségek vagy nagy sportesemények, mint például az Euro 2024 döntője alkalmával.


Nagymama ízeivel ünnepelt a 25 éves Fakanál étterem

Nagymama ízeivel ünnepelt a 25 éves Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban már több, mint húsz éve működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.
Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból

Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból 

Műanyag fóliadarab lehet benne.
Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.